2024.05.03.

Sub_Bar

2016.02.12.
hír, Kína
Ha tetszik, ossza meg másokkal is:
Az északnyugat-kínai Hszincsiangban már 1700 évvel ezelőtt fogyasztották a húsos táskákat, azt az ételféleséget, amely a kínai holdújévi vacsorának a hagyományok szerint elmaradhatatlan fogása - állítják az autonóm terület régészei.

A következetést mindössze három darab, a föld mélyéből előkerült húsos táskák maradványaiból vonták le a szakemberek. A ritka leletre Turpán város környezetében leltek, és megállapították, hogy a 220-589 között uralkodó dinasztiák időszakából valók.

A régészek további két, "fiatalabb" húsos táskát is azonosítottak. Ezek a Tang-dinasztia (618-907) idején készülhettek, szintén Turpánban. Hosszuk 5 centiméter, szélességük 1,5 centiméter és - csakúgy mint a mai konyhákban gyártottak - félhold alakúak. Az alaposabb kutatások során azt is megállapították, hogy tésztájuk búzalisztből készült, és azt hússal töltötték meg.

A szakemberek a leletek alapján igazolva látják, hogy a közép-kínai síkvidékek étkezési szokásai viszonylag gyorsan terjedtek át az ország távolabbi, nyugati vidékeire.

(MTI)