A paprika Szegeden kívül és belül ugyancsak különböző formában volt jelen. A 20. század elején máshogy teltek egy röszkei termelő hétköznapjai, és máshogy egy malomtulajdonos vagy kereskedő élete. Lássuk a földművelők világát!


A Szeged körüli paprikaföldek és művelőik

Igaz, falu és város között vékony a határ. Hiszen jól tudjuk, hogy a szentmihályi, röszkei és hattyasi termelők Alsóvárosból rajzottak ki, amikor a paprikás családok ott már helyszűkében voltak. Ráadásul maga Alsóváros sem mondható a városok tipikus példájának. A napsugaras oromzatok alatt száradó paprikafüzérek, a sokáig kikövezetlen utcák és az ott lakók szoros közössége a településrészt egy kis darab vidékké tette a városon belül.

A Szeged környéki falvakba kivándorolt egykori lakóinak – ahogy más gazdasági ágazat művelőinek is – a növénytermesztés jelölte ki természetes életrendjét. Bálint Sándor leírja, hogy a környező falvak talajtípusai egyaránt alkalmasak voltak a paprikatermesztésre.

A termesztők a telet a szerszámok javítgatásával töltötték, március táján pedig már a palánták nevelése felé fordult a paprikásgazdák figyelme. A baromfi elől gondosan letakart udvari kolё rejtette a palántákat, melyek Fagyosszentek után, tehát május második felében, a földbe kerültek.

A termelők innentől rettegve figyeltek az időjárás változásaira. Szerették volna elkerülni a fagyot, ellenben igényelték a csendes, áztató esőket, az egyenletes meleget. A nyár öntözéssel és megerőltető kapálással telt, a paprikaszedés pedig szeptemberben indulhatott. A termést a paprikásgazdák – utóérlelés után – nagy szekerekre halmozták, és egy malomba vagy a szegedi füzéres piacra igyekeztek vele.


A szegedi piacok hangulata

A 20. század elején jó néhány, méltán híres piac működött Szegeden. Ezek közül kettőn – a Széchenyi téri literös vagy őröttes, illetve a Valéria téri füzéres piacon – árulták pirosló portékájukat az éles eszű és pergő nyelvű paprikakofák. A barátságos, ám ügyesen üzletelő, kosarak vagy mérleg mellett üldögélő asszonyokat mindkét téren paprikaillat lengte körül, és ízes, szögedi dialektusban köszöntötték a járókelőket, pletykálkodtak a szomszédaikkal.

A Széchenyi téri őröttes piacon az őrölt paprika mellett többek között mákot, hüvelyeseket és szemestakarmányt is mértek. A Valéria téri füzéres piacon azonban a hosszú láncba fűzött, csörgős, piros paprikacsövek keltek el.
A faluról, a tanyavilágból érkező termelők ezeken a helyeken bonyolították az értékesítést, kerültek kapcsolatban egymással, malomtulajdonosokkal, reménybeli vásárlókkal. A paprika Szegeden belül történő értékesítése strukturálta falu és város munkafolyamatainak szintézisét.

Erdei Ferenc így ír témánkkal kapcsolatban: „Városi termék ez. A nyersanyag megtermelése, feldolgozása, a nyersanyag, majd a késztermék kereskedelme kezdettől fogva összefüggő láncolatba kapcsolódott, amikor a >>vertikális integrációnak<< még a gondolata sem merült fel.”