2024.05.03.

Sub_Bar

2024.03.07.
hír
Ha tetszik, ossza meg másokkal is:
Ezrek köszönhetik az életüket Komoly Ottónak. Tavaly a Holokauszt Emlékközpont (HDKE) kiállítással, konferenciával emlékezett meg róla. Unokaöccsével, Tomi Komollyal idéztük fel őt, akivel kapcsolatban számos nyitott kérdés van még.
A cionista, a lélekmentő

Komoly (született Kohn) Ottóról (1892–1945), a Magyar Cionista Szövetség (MCSZ), a Budapesti Segélyező- és Mentőbizottság (Va’ada) és a Központi Zsidó Tanács vezető beosztású tagjáról Munkácsi Ernő ezt írja: „nem volt a cionista vezetőségnek régi tagja… Keveset beszélt, mélyen gondolkozott, távol volt a szentimentalizmustól, hidegen számított – és cselekedett”. Ön milyennek látja nagybátyját?

Munkácsi kissé tévedett. Komolyt 1940-ben választották az MCSZ elnökévé. Szerintem helyesebb cselekedeteit józannak vagy észszerűnek, nem pedig hidegnek mondani. Ottó az olasz fronton az osztrák–magyar hadseregben harcolt, kapitányi rangot ért el, akcióban megsebesült, és kitüntetéseket kapott (Ezüst Katonai Érdemérem kardokkal stb.). Ezt követően a Műegyetemen végzett, miközben aktív volt az ifjúsági cionista mozgalomban. Nem sokkal az első világégés után feleségül vette Rotter Lilát. Egyetlen gyermekük született, Lea 1921-ben. A szépirodalom iránt is érdeklődött. A költészet és a színház világa is magával ragadta. Még egy vígjátékot is írt.

Az egyetem elvégzése után tervezőmérnökként dolgozott. Magyarországon a vasbeton használatának egyik úttörője volt. Több épületet tervezett, köztük a Lóversenypálya főlelátóját és a Margit körúti Átrium mozi tartószerkezetét. Egy idő után nem a saját neve alatt dolgozott, és az Obrist irodáit használta. Kézikönyvet is írt Hogyan épült a házam? címmel 1933-ban – útmutató saját otthon létrehozásához.

Vérzivataros, zavaros, kritikus évben, 1919-ben ezt írta : „A zsidókérdés megoldása csak egy úton lehetséges: a zsidó milieu megteremtése útján… Hisszük és reméljük, hogy a magyar zsidóság miután egyszer lethargikus álmából ilyen durván felriasztották, tudni fogja, hogy mi a kötelessége, s a cionizmushoz való tömeges csatlakozással segít bennünket…” Ő csatlakozott is hamar Herzl Tivadar mozgalmához. Hogyan és miért lett cionista?

Felnőttkorának viszonylag korai szakaszában apja, Kohn Dávid (1863–1930), aki megalapította a magyar cionista mozgalmat, és 1898-ban részt vett a bázeli nemzetközi cionista konferencián, erősen hatott nézeteire. Még 1916-ban Kohn Ottó néven lefordította Herzl regényét, az Altneulandot Ősi föld – új hon címmel. Számos cionizmusról szóló cikket tett közzé, 1942-ben publikálta a Cionista életszemlélet című kiadványt, amelyben az antiszemitizmus okairól és a lehetséges megoldásokról, a jövőbeli zsidó otthonról, a judaizmushoz való visszatérésről, a hazafiasságról, a „kiválasztott nemzet” kérdéséről, a fiatalok szerepéről és az önfeláldozásról is írt. 1939-ben fontolóra vette Palesztinába való emigrációját, de úgy döntött, hogy Magyarországon marad, hogy segíthessen zsidó társainak. 1943-ban Budapesten alakult meg a Va’ada. Ez a szervezet megalapozta a segélytevékenységeket a hatalmas számú zsidó menekült csempészésére főleg Lengyelországból és Szlovákiából Magyarországra, és segítettek megszervezni a több ezer beömlő menekült élelmiszer- és orvosi ellátását. Majd később részt vettek a menekülési útvonalak keresésében Palesztina felé. A közelmúltban fordítottam le Komoly Ottó 1944-es naplóját, amely több helyen különbözik a Munkácsi memoárjától.

Ő a német megszállás pillanatától kezdve, de korábban is nagyon aktív volt: a Külügyminisztérium magas rangú tisztjeivel vette fel a kapcsolatot a munkaszolgálatosok, illetve a lengyel, szlovák és román menekültek helyzetének javítása érdekében. Szintén intenzív kapcsolatban állt a Palesztina Hivatallal, az ortodox szervezetekkel. A Zsidó Tanáccsal az előrelátható katasztrófáról és a védekezés/mentés lehetséges módjairól tárgyalt. Az első világháborúban kapott kitüntetések miatt tisztelet övezte, ami elősegítette kapcsolatát Horthy Miklós fiával. Szüntelenül lobbizott (Kasztnerrel hetente három-négyszer is összejött), és próbálta meggyőzni a kormányt, hogy ne adja át a zsidókat deportálásra, hogy mondjanak ellent a náci szövetségesnek. Komoly a magyar politikai és egyházi vezetők támogatásának megnyerésén is dolgozott, és együttműködött Wallenberggel és Lutz-cal. A Zsidó Tanáccsal valóban feszült volt a kapcsolata. Márciusban és egész nyáron át megtagadta a belépést, mert úgy gondolta, hogy Eichmann eszközévé váltak. „Judenratba nem lépünk be!” – írta 1944. március 20-án a naplójában. Végül a Szálasi-puccs után meggondolta magát, amikor ez lett az egyetlen kommunikációs fórum. Napjainkban kevesen vagy egyáltalán nem tudják, hogy a felszabadulás után nem sokkal egy hivatalosan felállított, de nem államilag irányított népbíróság el akarta ítélni a Zsidó Tanács tagjait. Komoly Ottót nemcsak a cionista tábor, hanem az egész zsidó közösség a legértékesebb tagjának tartotta. A történelem azon szomorú napjai kapcsán, amikor a belső viták is elharapóztak a zsidó vezetők között, azt is meg kell említeni, hogy ő volt az egyetlen ember, akiről szinte minden kortársa, de később a történészek Magyarországon és másutt (köztük Randolph L. Braham, David Cesarani, Karsai László és Molnár Judit is) elismeréssel írtak.

Mit gondol Kasztner Rezső tevékenységéről a vészkorszak alatt? Ön melyik tábor híve? Azoké, akik elítélik, vagy inkább a megengedőbbeké, akik szerint mentette az embereket, ahogy tudta?

Én szilárd Kasztner-támogató vagyok. A nagybátyám naplóján kívül rengeteget olvastam a vitáról, a korszakról, személyiségekről és eseményekről. Úgy gondolom, hogy a magyar zsidóság számára nem volt üdvösség. Az ellenállás ugyanis lehetetlen lett volna. Gyakorlatilag nem volt fegyver. Az egyetlen észszerű fellépést a cionisták választották: enyhítsük a szenvedést, hosszabbítsuk meg az életet, és minél több embert menekítsünk ki innen. A fő cél az időhúzás volt. Kasztner értékelői gyakran összezavarjak személyes tulajdonságait a tárgyalási képességeivel. Következésképpen elítélővé válnak. Ő okosan kihasználta Eichmann hitét a cionisták erős nemzetközi kapcsolatiban, és a „Blut für Waren” (’emberéletet áruért’) tárgyalásokon jól blöffölt a náciknak. Teljesen tisztában volt azzal, hogy nem tudta azt biztosítani, amit a németek megkaparintani akartak, és óriási személyes kockázatokat vállalt a tárgyalások folytatásával, hogy a késleltesse a deportálásokat. Egyetlen kritikusa sem lett volna hajlandó leülni Eichmannal tárgyalni. Érték is ezért olyan vádak, hogy hasznot húzott belőle, de ezekből semmi nem igazolódott. Visszatérve a nagybátyámra, 1944. júniusában ő is menthette volna a saját bőrét, de folytatta a munkáját Budapesten. Hogyan halt meg, és mi lett a feleségével, lányával?

A Nemzetközi Vöröskereszt révén folytatta mentési munkáját. A Ritz Szállóba költözött. 1945. január 1-jén a nyilasok behívták kihallgatásra a Városháza utcai pártházba. Többet soha nem hallottak róla, és valószínű, hogy úgy, mint más ezreket, őt is a Dunába lőtték. Később Tildy Zoltán köztársasági elnök is személyesen próbálta a rendőrséggel kerestetni, de sikertelenül. Özvegye, Lila 1947-ben kivándorolt Palesztinába, és egyebek közt magával vitte az említett személyes naplót is. Lila 1991. október 5-én Ramat Ganban halt meg Izraelben. Lánya is Palesztinába (Izraelbe) távozott Svájcból, nemrégiben hunyt el.

Elgondolkodott-e azon, hogy mi lett volna, ha a nagybátyja túléli a vészkorszakot? Perbe fogták volna, mint a Zsidó Tanács több más tagját? Kivándorolt volna Palesztinába, Izraelbe, és politikai pályára lép? Vagy esetleg Kasztner sorsára jut, és meghurcolják vagy megölik?

Szerintem, kevéssé ismert az a tény, hogy 1944 őszén Komoly Ottó titokban együttműködött egy csoporttal, amelyben országgyűlési képviselők, egyházi vezetők, a hadsereg tisztjei és a földalatti ellenzék (Tildy Zoltán, Szakasits Árpád) is ott volt [Magyar Front – a szerző]. Miniszteri székkel kínálták a jövőbeli kormányban, de elutasította, mondván, hogy egy ilyen pozícióban lévő zsidó nem lesz hasznos egyik félnek sem. Mindenesetre meg vagyok győződve arról, hogy úgy döntött volna, hogy alijázik, és megpróbál hozzájárulni a zsidó állam felépítéséhez.

A család és Ön hogyan magyarázza azt a tényt, hogy világszerte, de leginkább Izraelben Komoly Ottó ismert, elismert magyar zsidó politikus, cionista, míg itthon alig tudnak róla?!

Hogy igazságosak legyünk, még Izraelben is korlátozottan tudnak róla. 1953-ban a Jád Nátán nevű mosávot (’falu’) nevezték el róla (Komoly zsidó neve Nátán volt) a Negev-sivatag északi részén. A főként gyümölcs-, zöldség-, rózsa- és baromfiexportból élő településnek több mint hatszáz lakosa van. Haifában és Netánjában neveztek el róla közterületeket.

Két komoly zsidó szervezet, a B'nai Brit International (’Szövetség Fiai’) és a Keren Kayemeth LeIsrael (Zsidó Nemzeti Alap) is elismerte hősiességét. 2013-tól a jeruzsálemi mártírok erdőjében emlékműve is van. Magyarországon a Szabadság-emlékérmet posztumusz kapta meg Tildy köztársasági elnöktől, de a demokratikus rendszer szétesésével a cionizmus szitokszóvá vált. Sem az 1944-es cionista tevékenységről, sem Komoly Ottóról nem lehetett beszélni a későbbiekben. A kommunista rendszer (kissé) el is hallgatta a vészkorszakot. 1994-ben a Bethlen téri hitközségi könyvtárat Komoly Ottóról nevezték el.

Ön és a család rengeteget tesz azért, hogy Komoly Ottó emléke méltóképpen fennmaradjon az utókor számára is. Mit értek el, és mire készülnek a jövőben?

A mai napig a legfontosabb eredmény egy emléktábla a ház falán, ahol élt, a mai Schreiber Sándor utcában. A HDKE tavaly elindított utazókiállítása Komoly tevékenységéről természetesen hatalmas előrelépés. Rendezőik célja, hogy az anyagot más múzeumok számára is elérhetővé tegyék. A Páva utcában konferenciát is rendeztek a cionizmusról és Komoly Ottóról. Az izraeli, hazoreai Wilfrid Israel Museum is kiállítást tervez a második világháború alatti magyar cionista mentési erőfeszítésekről, amelyben egy nagybátyámnak szentelt szakasz is lesz. Az 1944-es naplójának fordítása befejeződött. Reményeink szerint a brit Austin Macauley kiadó gondozásában idén márciusban megjelenik a kiadvány.

Úgy gondolom, hogy ez nagy érdeklődésre tart majd számot a történészek és a laikusok körében, mivel ez az egyik olyan kézirat, amely az események idején íródott, és pontosan tükrözi az emberek akkori tevékenységét.