A hatvanas évek közepén az akkor Filmművészeti főiskolás Kardos Sándor – ma nemzetközi hírű, Kossuth-díjas operatőr – elhatározta, hogy fényképész mester édesapjától örökölt, több ezer fotóból álló gyűjteményét kiegészíti újabbakkal. Elkezdte gyűjteni a fotókat ismerősöktől és ismeretlenektől.
A nagy háború alapjaiban változtatta meg a hátországban élők mindennapjait, átalakult a falu társadalma, felborultak a nemi szerepek. A férfiak a szántóföldek után a lövészárkokban találták magukat, a harcok során pedig addig elképzelhetetlenül távoli vidékekre is eljutottak. A kiállítás alapszínei, a szürke és vörös árnyalatai azt az idegenszerűséget és éles váltást ragadják meg gondolati síkon, amelyet a háború alatti években átéltek az emberek.
Balázs János első kiállítása 1971-ben nyílt Salgótarjánban, amire nem ment el, mondván, hogy a képeket már úgyis ismeri. A közönség ezután gyorsan felfigyelt rá, 1972-ben már dokumentumfilmet is készítettek róla, később saját kiadásban megjelentette verseskötetét Füstölgések címmel. A hirtelen jött népszerűség megviselte, életének utolsó éveit ágyhoz kötve, lebénultan töltötte.
A tárlaton a korábbiaktól némileg eltérő stiláris hangsúlyokkal, új szempontok szerinti tematikai egységekkel és életmű-preferenciákkal találkozhat most a közönség.
Victor Vasarely szülőhazája fővárosának adományozott gyűjteménye a budapesti Vasarely Múzeum, az óbudai Zichy-kastély melléképületének egyik kétszintes szárnyában kapott helyet. A gondozott, zárt kert, a túloldali kastélyépület látványa, a Fő tér hangulatos régi homlokzatai, felújított bejáratai, díszei, éttermei, aprócska boltjai lebilincselő élményt nyújtanak.