A Felső-Tiszavidék épületcsoport az ország észak-keleti sarkában, a Szlovákia, Ukrajna és Románia közé ékelt területen élt népesség falusi építészetét örökíti meg. A Tisza és mellékfolyói által szabdalt vidéket a 19. század elején még gyümölcsfákban gazdag erdőségek, sűrű tölgyesek borították.

Az Alföldet jellegzetesen magyar tájként tartják számon. A magyar nyelv világszerte legismertebb szavai is - puszta, csárda, betyár, gulyás, paprika - mind e vidékkel kapcsolódnak össze. E táj sajátos természeti képződményei a kietlen síkság szikes talajával, a délibáb, a futóhomok, vagy a sekély vizek és sűrű nádasok, amelyek színes madárvilágnak adnak otthont. A táj számos költőt és írót (Petőfi Sándor, Juhász Gyula, Móra Ferenc) ihletett meg.

A szentendrei Skanzen Kisalföld tájegységének rábcakapi telkén álló 19. században épült pajtában megrendezett interaktív kiállításnak az a célja, hogy ráirányítsa a figyelmet Kocs településen kifejlesztett és onnan európai hódító útjára induló hagyományos magyar közlekedési eszközre. A közlekedés történetének kezdete egyidős az emberiség történetével, hiszen maga az ember is egy idézőjelbe tett közlekedési eszköz, elég csak az afrikai gyalogkaravánokra gondolni. A tényleges tárgyi eszközök tekintetében, a valódi előrelépést a szán, a csónak és kocsi feltalálása jelentette.

A Mesetér –Látványtár című kiállítás elsősorban az élőszavas, improvizatív népmesemondás közegére épül. A komplex jellegű vitrines látványraktár – látványtár műtárgyainak tematizált rendszerén keresztül jelenik meg a paraszti kultúra tárgyi világa, kiemelten bemutatva a népmesék történeteinek és a mesemondás alkalmainak jellegzetes használati tárgyait.