A múzeum legnagyobb területen fekvő tájegységében bejárhatja Tolnát-Baranyát! A Dél-Dunántúl, azaz Baranya, Somogyország, Tolna és Zala a középkorban sűrűn lakott, aprófalvas terület volt, melynek nagy része a török hódoltság korában elnéptelenedett. A 16. századtól rácok, bunyevácok, sokácok és magyarok éltek itt együtt. A mai napig népszerű mohácsi busójárás sokác eredetű hagyomány.

A szentendrei Skanzen Kisalföld tájegységének rábcakapi telkén álló 19. században épült pajtában megrendezett interaktív kiállításnak az a célja, hogy ráirányítsa a figyelmet Kocs településen kifejlesztett és onnan európai hódító útjára induló hagyományos magyar közlekedési eszközre. A közlekedés történetének kezdete egyidős az emberiség történetével, hiszen maga az ember is egy idézőjelbe tett közlekedési eszköz, elég csak az afrikai gyalogkaravánokra gondolni. A tényleges tárgyi eszközök tekintetében, a valódi előrelépést a szán, a csónak és kocsi feltalálása jelentette.

A nagy háború alapjaiban változtatta meg a hátországban élők mindennapjait, átalakult a falu társadalma, felborultak a nemi szerepek. A férfiak a szántóföldek után a lövészárkokban találták magukat, a harcok során pedig addig elképzelhetetlenül távoli vidékekre is eljutottak. A kiállítás alapszínei, a szürke és vörös árnyalatai azt az idegenszerűséget és éles váltást ragadják meg gondolati síkon, amelyet a háború alatti években átéltek az emberek.

Az Alföldet jellegzetesen magyar tájként tartják számon. A magyar nyelv világszerte legismertebb szavai is - puszta, csárda, betyár, gulyás, paprika - mind e vidékkel kapcsolódnak össze. E táj sajátos természeti képződményei a kietlen síkság szikes talajával, a délibáb, a futóhomok, vagy a sekély vizek és sűrű nádasok, amelyek színes madárvilágnak adnak otthont. A táj számos költőt és írót (Petőfi Sándor, Juhász Gyula, Móra Ferenc) ihletett meg.