A szentendrei Skanzen Kisalföld tájegységének rábcakapi telkén álló 19. században épült pajtában megrendezett interaktív kiállításnak az a célja, hogy ráirányítsa a figyelmet Kocs településen kifejlesztett és onnan európai hódító útjára induló hagyományos magyar közlekedési eszközre. A közlekedés történetének kezdete egyidős az emberiség történetével, hiszen maga az ember is egy idézőjelbe tett közlekedési eszköz, elég csak az afrikai gyalogkaravánokra gondolni. A tényleges tárgyi eszközök tekintetében, a valódi előrelépést a szán, a csónak és kocsi feltalálása jelentette.

A nagy háború alapjaiban változtatta meg a hátországban élők mindennapjait, átalakult a falu társadalma, felborultak a nemi szerepek. A férfiak a szántóföldek után a lövészárkokban találták magukat, a harcok során pedig addig elképzelhetetlenül távoli vidékekre is eljutottak. A kiállítás alapszínei, a szürke és vörös árnyalatai azt az idegenszerűséget és éles váltást ragadják meg gondolati síkon, amelyet a háború alatti években átéltek az emberek.

A múzeum legnagyobb területen fekvő tájegységében bejárhatja Tolnát-Baranyát! A Dél-Dunántúl, azaz Baranya, Somogyország, Tolna és Zala a középkorban sűrűn lakott, aprófalvas terület volt, melynek nagy része a török hódoltság korában elnéptelenedett. A 16. századtól rácok, bunyevácok, sokácok és magyarok éltek itt együtt. A mai napig népszerű mohácsi busójárás sokác eredetű hagyomány.

A tájegység a Vas megyei Őrség, a Zala megyei Göcsej és Hetés hagyományos paraszti világát tárja elénk. E nyugat-dunántúli tájak talaja agyagos, nehezen termő, a térség folyóvizekben gazdag. Erdeiben a tölgy, a bükk és a fenyő honos. Az itt megtelepülők az erdőkkel borított dombtetőkön égetéses irtással hozták létre első településeiket, a laza, szórt elrendezésű szereket, illetve szegeket. A sík vidékeken főként utcasorba rendeződött falvak alakultak ki.