A múzeum legnagyobb területen fekvő tájegységében bejárhatja Tolnát-Baranyát! A Dél-Dunántúl, azaz Baranya, Somogyország, Tolna és Zala a középkorban sűrűn lakott, aprófalvas terület volt, melynek nagy része a török hódoltság korában elnéptelenedett. A 16. századtól rácok, bunyevácok, sokácok és magyarok éltek itt együtt. A mai napig népszerű mohácsi busójárás sokác eredetű hagyomány.

A Bakony erdő borította hegyeket, a Balaton-felvidék a csillogó víztükör fölé magasodó, szőlővel beültetett, présházakkal telehintett lankákat, érdekes formájú vulkáni kúpokat idéz emlékezetünkbe. A falvakban hófehéren világító, díszes házoromzatok, boltíves tornácok, a málló vakolat alól előbukkanó színes kőfalak ragadják meg az oda látogatót.

A múzeumi tájegység két szemközti házsorának épületei határozottan eltérnek egymástól: az egyik oldalon téglából épült, módos házak, a másik oldalon szerényebb, földfalú, nád- és zsúpfedésű épületek állnak. A kiállítás a Kisalföld gazdagon tagolt néprajzi képét igyekszik hagyományaiban és változásaiban megmutatni.

A tájegység a Vas megyei Őrség, a Zala megyei Göcsej és Hetés hagyományos paraszti világát tárja elénk. E nyugat-dunántúli tájak talaja agyagos, nehezen termő, a térség folyóvizekben gazdag. Erdeiben a tölgy, a bükk és a fenyő honos. Az itt megtelepülők az erdőkkel borított dombtetőkön égetéses irtással hozták létre első településeiket, a laza, szórt elrendezésű szereket, illetve szegeket. A sík vidékeken főként utcasorba rendeződött falvak alakultak ki.