Mikor az ember rádöbben arra, hogy népmeséink titkon mennyi információt rejtenek világról, emberekről, életről, akkor megerősödik benne a gondolat, hogy nem szabad veszni hagyni őket.

Igen ám, de hol vannak a fonók, hol vannak azok az összejövetelek ilyen-olyan munkákra, jelesebb napokra, ahol újra szárnyra lehetne ereszteni ezer éveken át mondott meséinket? A világ robog, s nem lesz már benne fonó, meghitt gyertyafényes közös munkálkodás, s az ehhez elengedhetetlenül hozzátartozó mesemondás.

Nincs más hátra, keresni kell egy helyet, ahol még összegyűlnek az emberek, s furmányos módon elébük lehet csempészni könyvlapokra lejegyzett, titkokat rejtő meséinket. Ezért választottam helyszínnek a vásárteret, s a színházi formák közül azt, amelyik számomra a legtöbb lehetőséget biztosítja a meséinket körülvevő világ minél gazdagabb megidézéséhez. Az életre keltett anyag színházát, a bábszínházat.