Kaján Imre igen ismert és elismert a múzeumi világban, de azt lehet, hogy nem mindenki tudja róla, hogy nem muzeológusként, hanem mérnökként került be a szakmába. Vezette a Duna Múzeumot igazgatóként, illetve főigazgató-helyettesként a Műszaki és Közlekedési Múzeumot, de mit fog csinálni egy mérnök egy megyei múzeum élén? - kérdeztük a Zala megyei múzeumok frissen kinevezett igazgatóját.

Többek között azt, amit idáig, hiszen nemcsak megyei igazgatóként, hanem főmuzeológusként is kerülök Zalaegerszegre.

Minden bizonnyal Zalában is lesznek technikatörténeti emlékek, melyeket "mérnöki szemüveggel" kicsit másként is fel lehet dolgozni. Annak idején a Duna Múzeumban többek között a műszaki rajztárt és a történeti képgyűjteményt bízták rám. Amíg egy metszeten mások a török hadak mozgását figyelik, én a mocsarakat, vízimalmokat és a kutakat kerestem, hiszen a vizek korabeli állapotáról a térképek előtti korokból ezek is adnak némi információt. Egy gyönyörű, 19. századi mérnökportrén engem nem a férfi ruházata, a környezete, a festés technikája, hanem kezében található csodálatos szúrókörző ragadja meg a figyelmemet, és ellenállhatatlan késztetést érzek arra, hogy utánanézzek, vajon ki gyárthatta. Mást talán a férfi ruházata vagy a környezete érdekelne, nekem ez a lényeg!

Az első jelentős kiállítást - mely hozzájárult ahhoz, hogy a szakma megismerjen - 1988-ban rendeztem Létay Miklóssal a Budapesti Történeti Múzeumban az 1838-as pesti árvízről - arról, hogy miként hatott a város fejlődésére ez a tragikus esemény. Egymás mellé rakhattuk volna a korabeli dokumentumokat és metszeteket, és a látogatóban majd csak kialakul egy kép az árvízről: összedőlt házak, halottak, hajléktalanná vált emberek, és persze mindenütt víz és víz... Minket azonban az árvíz egészen más szempontból is érdekelt: azok a mérnöki alternatívák izgattak, melyek közül akkor semmit sem valósítottak meg. Magam ekkor döbbentem rá, hogy milyen fontos az a társadalmi megbízatás, amely nélkül a mérnök kitalálhat bármit, minden az asztalfiókban marad... (Egyébként 1870-ig érdemben csak Reitter Ferenc foglalkozott a pesti árvízvédelem kérdésével. Addigra már olyan jelentős lett a fővárosba települt ipar, annyira megnőtt a népesség, hogy az ország vezetésének is lépnie kellett. Épp időben, az 1876-os árvíz előtt készült el az a rakpart, amely képes volt megvédeni Pestet az újabb víztömegtől, és amely ma már a világörökség része!)

A "színtiszta" technikatörténet után, tehát, ekkor kezdtem el a vízügy gazdasági, politikai, társadalmi vonatkozásaival foglalkozni. Talán ennek köszönhető, hogy befogadott engem a történész szakma, később pedig beválasztottak a Magyar Múzeumi Történésztársulat elnökségébe is.


Megyei igazgatóként miként hasznosítanád "mérnöki szemüveged"?

Úgy gondolom, hogy akár a leendő fejlesztések esetében is igen jól tudnám kamatoztatni. Mióta a szentendrei Múzeumi Vezetőképzőn a múzeumépületek fejlesztéséről-átalakításáról tartok előadásokat a kollégáknak, sokan keresnek meg EU-s projektek kapcsán felmerült építészeti problémákkal. Sajnos, általánosságban elmondható, hogy legtöbbször csak a projektek végére "szorul oda" a muzeológia: a tervezéskor még legalább 20%-nyi múzeumtartalmi fejlesztés a befejezés felé közeledve már akár 3-5%-ra is csökken - mivel a többi pénzt elviszi az építőipar. Ugyanezt végigéltük Esztergomban is: ott azonban nem tudták ezt a múzeummal megcsinálni sem a tervezők, sem a kivitelezők, mert én mérnök (is) vagyok, és nem hagytam. Az eredmény, a Duna Múzeum épülete és kiállítása pedig azt hiszem magért beszél. A lehetséges és szükséges zalai fejlesztéseknél ugyanezzel a mérnöki szemüveggel szeretném képviselni majd a múzeumunk érdekeit.


Írod a terveidben, hogy épületet kellene cserélnie a múzeumnak, illetve hogy nagy szükség lenne egy raktárépületre is...

A kettő természetesen csak együtt megy. A múzeum már tavaly kidolgozott egy pályázati tervet a Batthyányi utcai központi épület megújítására és látogatóbarát bővítésére. A kéttraktusos, U alakú épület (amely a 19. század végén takarékpénztárnak épült) kívül esik a város "forgatagán", pedig egy látogatók felé forduló intézménynek ott lenne a helye. A pályázat nem nyert. Előttünk áll tehát most a lehetőség, hogy átgondoljuk, milyen múzeumot szeretnénk, és ehhez új terveket készítsünk, a múzeumi munka teljes spektrumát bevonva a fejlesztésbe.


Egyébként miért éppen Zala? Vannak helyi kötődéseid, korábbi munkáid, amelyeket szívesen folytatnál?

A történeti Zalához van némi kötődésem. Szigligeti gyerek vagyok, egész kiskorom óta ott nyaralok minden nyáron, ahogy most is, csakhogy már a családommal, és persze a kutyánkkal, Prézlivel.

Ugyanakkor több munkám is Zala megyéhez köt. A zalavári történeti-természetrajzi kiállítást még vízügyes koromban rendeztem, 2000-ben. A tárlat azóta is rendkívül sikeres, látogatottsága töretlenül nő.


Nagyszabású terveid vannak Zalavárral és Fenékpusztával is, amelyek nem éppen a "térdmagas" romkonzerválásról szólnak...

Zalavárnak nagyon sok különlegessége van. Szláv kultuszhely: itt találták meg azt a glagolita írástöredéket, amely döntő bizonyítéka Cirill és Metód 865-866-os itteni munkásságának. Ugyanakkor Magyarországon összesen két olyan település van, amely biztosan tudható, hogy folyamatosan lakott volt: az egyik Pécs, a másik Zalavár. Ennek a helynek tehát minden adottsága megvan arra, hogy olyan jellegű kora-középkori, szláv vonatkozású látványossággá nője ki magát, mint amilyen mondjuk Ópusztaszer.

Zalavár nem egyedül a miénk, és pontosan ez az, amiért európai léptékben is érdemessé teszi a figyelemre. Zalavár mindenkinek fontos: szlávoknak, magyaroknak egyaránt. Itt vannak a források: a romok, az egykori írások. A mi felelősségünk, hogy ezeket - történelmi interpretációktól mentesen (!) - bemutassuk. Hogy a látogató, amikor hazamegy, az otthoni interpretációkat az itt megismert tények alapján kellő kritikával kezelhesse. És ez talán segíthet egy kicsit közelebb hozni egymáshoz minket, magyarokat és a szlávokat...

De persze a látogató csak akkor jön ide, ha van mit látni... Ahhoz, hogy megmutassuk, mi volt az oka annak, hogy Zalavár folyamatosan lakott maradt, és hogy milyen körülmények között dolgozott itt Cirill és Metód, nem elegendőek a "térdmagasan" konzervált romok. Élmények kellenek, legalább fél-, egynapos programok. De minderről szó sem lehet addig, amíg nem ismerjük pontosan a föld alatt rejtőző Zalavárt...

Tudjuk, hogy mekkora a terület: sok munka van még hátra. A projekt megvalósításához, tehát, arra van szükség, hogy a régészek mihamarabb feltárhassák a területet: ezért meg kell szereznünk rá a pénzt. Végig kell csinálnunk. Következetesen.


Fenékpusztával már más a helyzet. Van itt egy óriási kiterjedésű római castrum a 4. századból, amely a 7. századig folyamatosan lakott volt. Mint a síkvidéki castrumok többsége, típusterv alapján készült, így pontosan tudható, hogy mit hol keressünk: hol lesz a parancsnoki épület, az istálló és hol a kaszárnya. A terület azonban egyelőre javarészt még feltáratlan. A kövek nagy részét pedig a középkortól széthordták, és újra építkeztek belőle...

Itt működött ugyanakkor a Festetics család híres uradalmi lótenyészete is, és itt épült fel a hajóépítő műhelyük, az Arzenál és a kiskastély is, amely mára már igen szánalmas állapotba került. 5 éves vezetői ciklusom egy akcióterv kidolgozása férhet bele, amely a következő ciklusban a megvalósítás stádiumába léphet.


A következő részben Kaján Imre többek között a muzeológia egyik legérzékenyebb pontjáról, a jelenkori értékek felismeréséről és megőrzéséről beszél, de szó lesz legújabb munkájáról, sőt, egy burleszk erejéig átruccanunk még a fikció világába is.