Eseménynaptár
2017. november
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
2017.11.19. - 2017.12.17.
Szombathely
2017.11.18. - 2017.12.22.
Debrecen
2017.11.17. - 2018.02.18.
Budapest
2017.11.16. - 2017.12.03.
Győr
2017.11.14. - 2017.12.31.
Budapest
2017.11.11. - 2017.12.11.
Kecskemét
2017.11.09. - 2017.12.31.
Budapest
2017.11.08. - 2017.12.10.
Budapest
2017.11.08. - 2018.01.07.
Budapest
2017.11.01. - 2018.03.31.
Mosonmagyaróvár
2017.10.27. - 2017.12.21.
Ebes
2017.10.22. - 2017.12.31.
Debrecen
2017.10.11. - 2017.12.31.
Komló
2017.09.29. - 2017.12.21.
Kismaros
2017.04.28. - 2017.11.25.
Budapest
2012.03.01. - 2012.03.31.
Vác
2012.02.01. - 2012.02.29.
Miskolc
2012.01.22. - 1970.01.01.
Budapest
2011.10.04. - 1970.01.01.
Nagykáta
Dorozsmai Szélmalom - Szeged - Kiskundorozsma
A szélmalom
Cím: 6791, Szeged - Kiskundorozsma Szélmalom u. 2/A
Telefonszám: (62) 463-112, (20) 954-2124
Nyitva tartás: III.1-X.30.: K-V 14-18
A második világháború előtt már csak tíz, a háború után csak egy, a Faragó-féle szélmalom működött Kiskundorozsmán. Ezt a malmot Czékus Andor gazda építtette 1821-ben. Tőle Faragó György vásárolta meg 1900-ban. Kezdetben gabonát őrölt, többféle minőségben. A leszármazottaktól tudjuk, hogy családi vállalkozás volt a szélmalom üzemeltetése. Sokszor éjjel nappal egyfolytában őrölt a malom, hogy minél jobban kihasználják a böjti szeleket. Előfordult ugyanis, hogy megfelelő szél hiányában napokig, sőt hetekig pihenőre kényszerült a család.

Miután Faragó György 1949-ben meghalt, a malom állapota egyre romlott, mert a család tovább nem használta, mígnem 1961-ben a műemléki felügyelőség műemlékké nyilvánította. A szélmalom állapota ennek ellenére egyre romlott. Joó Antal az akkori nagyközségi tanács dolgozója szerint, az utolsó hazai látogató a még álló, de már nagyon romos malomban a szép emlékű prózai színészünk, Páger Antal és a Hódmezővásárhelyi Anyakönyvi Hivatal vezetője volt.

Az 1970-es év tavasza az árvíz és az igen magas belvíz elleni védekezések ideje volt. A rosszul szigetelt építmények sorra életveszélyessé váltak. Így a malom is átázott, szétmállott fala nem bírta a tető- és a faszerkezetek súlyát, és 1970. április 22-én összedőlt. Csupán egy 2,5 x 2 m-es falszakasz maradt épségben.

A magyar műemléki elvek és az általánosan kifejlődött gyakorlat általában nem engedélyezi a rekonstrukciót. Itt mégis más volt a helyzet. A község utolsó szélmalmához ragaszkodott a lakosság, a helyi vezetők, illetve más állami szervek is szükségesnek tartották, hogy a malom újra felépüljön, esetleg modern anyagból, téglából, vasbetonból, fémvitorlákkal, stb. Az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség végül úgy döntött, hogy a szélmalom épüljön fel rekonstrukcióként, eredeti anyagok és szerkezetek felhasználásával.

A romok eltakarításánál előkerült a malom minden faszerkezete hiánytalanul, majd Faragó György fia, Faragó Béla rajza alapján az alkatrészeket beszámozták, és a Községi Tanács épületébe szállították. A helytelen tárolás miatt azonban az alkatrészek egy része gombásodás miatt használhatatlanná vált, beépítésre már nem volt alkalmas.

Korabeli fényképek alapján fotogrammetria segítségével Horn Antal, a Budapesti Műszaki Egyetem munkatársa határozta meg a malom pontos méreteit. Ezután hozzákezdtek a megmaradt falrész visszabontásához. A falazó anyagból csupán az a három sor tégla volt használható, amely korábban a malom lábazatául szolgált. A statikai elemzések alapján eldöntötték, hogy az alapot 1 m mély úsztatott vasbetonból készítik, és erre kerül a hagyományos anyagokból, hagyományos módon a felépítmény.

Az újjáépítés 1972 őszén megkezdődött. Kivitelezőnek a malomépítésben jártas Nagy Torma Vince szélmolnárt, Horváth Istvánt, és Ladányi Andrást fogadták fel. A falazat építőanyagát több helyi vályogvető, Deák György kovácsmester vezetésével készítette hagyományos módon, hagyományos anyagokból, azaz szikes agyagból pelyvával, törekkel keverve.

Az egyes födémszintek elválasztására, a lépcsőkhöz, létrákhoz új faanyagokat használtak fel. Az elgombásodott szerkezet egy részét egy balástyai, hasonló típusú malomból pótolták. Mivel több fő fa alkatrészt újonnan kellett készíteni, így a jelentősebb darabokra, mint például a szelestengelyre, még a nevüket is bevésték a mesterek.

A tetőszerkezetet egy-két darabtól eltekintve a régiek alapján szintén újjal kellett pótolni. A tető lefedése hagyományos módon, zsindellyel történt. A fordító rudazat a fordító szerkezettel szintén új anyagból készült, a régi vasalatok felhasználásával. Ugyanígy történt a nyílászáró szerkezetekkel is. A falazatot kívül-belül pelyvás sárral tapasztották és háromszori fehér meszelést kapott.

Sisa Béla, az Országos Műemléki Felügyelet munkatársa így írt az épületről: "A szélmalom helyreállítása 1973 tavaszán fejeződött be. Az ünnepélyes átadáson a kétpárköves malom újra működött. A próbaőrlés alkalmával kukoricadarálásra és búzaőrlésre került sor."

Vass József
Állandó kiállítások
A liszt minőségét a malomkövek közötti rés és a többszöri fölöntés határozza meg.
Kétféle szélmalom típus terjedt el Magyarországon: az alulhajtós és a fölülhajtós rendszerű. Mindegyik típusnál a szél erejét a tetőszerkezetbe rögzített vitorlák viszik át forgó mozgássá. Az alulhajtós malmokat idővel felváltották a felülhajtósak, mivel ezeknél a földszinti részt, az úgynevezett lisztespadot jobban ki lehetett használni. tovább
Korabeli képeslap
Nyomon követhető a híres 1821-ben épült Faragó-féle szélmalom sorsa az összedőléstől a szakszerű újjáépítésen át, a szakszerűtlen pótlások, javításokon keresztül a napjainkban látható állapotig. tovább
Részlet a kiállításból
A 19. század végén megjelenő kombájnok előtt évezredekig fáradságos kézi módszerekkel aratták az élelmezésre szánt gabonát az elődeink. Ennek a munkának legfontosabb eszközei a kiállításunk tárgyai, úgymint: kasza-takaróval, fa gereblye, favilla, sarló, marokszedő kuka, kasza üllő, kasza kalapács, kaszakő, tokmány és az ivóvizes demizson vagy cserépkancsó- az aratáshoz. tovább
Részlet a kiállításból
A "nagy víz" azaz az 1879-es tiszai árvíz előtti időkben szinte minden dorozsmai háznak fontos tartozéka volt, konyhai és fűtési szempontból a kemence. A tanyás településeken, falvakban, községekben, de még a mezővárosokban is a mindennapi kenyér megsütése ezekben, a kemencékben általános házi munkának számított, amit rendszerint a háziasszony, vagy a felnőtt nagylány végzett. tovább