„A Ge­ne­zis­ben a ka­me­rá­mon ke­resz­tül a ter­mé­szet szólt hoz­zám. Meg­tisz­tel­te­tés volt hall­gat­ni.”  Se­bas­tião Sal­ga­do

Egy sze­ren­csés vé­let­len foly­tán, 1970-ben egy szép napon a 26 éves Se­bas­tião Sal­ga­do éle­té­ben elő­ször fo­gott a ke­zé­be fény­ké­pe­ző­gé­pet. Ami­kor be­le­pil­lan­tott a ke­re­ső­be, meg-vi­lá­go­so­dá­sa tá­madt: élete egy pil­la­nat alatt ér­te­met nyert. Attól a nap­tól fogva – bár sok­évi ke­mény munka árán ju­tott el oda, hogy fo­tós­ként ke­res­se a ke­nye­rét – a fény­ké­pe­ző­gép lett a vi­lág­gal való kap­cso­la­tá­nak az esz­kö­ze. Sal­ga­do, aki „min­dig is job­ban sze­ret­te a fe­ke­te-fehér fel­vé­te­lek chia­ros­cu­ro pa­let­tá­ját”, a pá­lyá­ja ele­jén még ké­szí­tett szí­nes fel­vé­te­le­ket, de ké­sőbb tel­je­sen fel­ha­gyott vele.

Se­bas­tião Sal­ga­do egy bra­zí­li­ai far­mon nőtt fel: innen ered a ter­mé­szet iránt ér­zett sze­re­te­te és tisz­te­le­te. Rend­kí­vül ér­zé­kennyé vált az em­be­ri­ség gyak­ran vég­ze­tes tár­sa­dal­mi-gaz­da­sá­gi je­len­sé­ge­i­vel szem­ben. Pá­lyá­ja során ké­szült meg­szám­lál­ha­tat­lan műve közül három hosszú­tá­vú pro­jek­tet le­het­ne ki­emel­ni: a Wor­kers (Mun­ká­sok, 1993) című al­bu­mot, amely a két­ke­zi mun­ká­sok el­tű­nő­ben levő élet­mód­ját do­ku­men­tál­ja vi­lág­szer­te; a Mig­ra­tions (Mig­rá­ci­ók, 2000) című kö­te­tét, amely az éhség, a ter­mé­sze­ti ka­taszt­ró­fák, a kör­nye­zet­ká­ro­so­dás és a de­mog­rá­fi­ai nyo­más elől el­me­ne­kü­lő tö­me­gek előtt tisz­te­leg; va­la­mint leg­újabb mun­ká­ját, a Ge­ne­zist, amely a mo­dern tár­sa­da­lom ha­tá­sa­i­tól még men­tes he­gyek, si­va­ta­gok, óce­á­nok, ál­la­tok és népek – a még érin­tet­len boly­gó tá­ja­i­nak és élő­vi­lá­gá­nak – fel­fe­de­zé­sét célul ki­tű­ző nyolc­éves ex­pe­dí­ció ered­mé­nye­i­ről szá­mol be. „Boly­gónk mint­egy 46% szá­za­lé­ka még min­dig pon­to­san olyan, mint a te­rem­tés ide­jén,” em­lé­kez­tet Sal­ga­do. „Meg kell óv­nunk azt, ami fenn­ma­radt.” A Ge­ne­zis pro­jekt, va­la­mint a Sal­ga­do által ala­pí­tott Ins­tit­uto Terra el­kö­te­le­zett abban, hogy be­mu­tas­sa a boly­gónk szép­sé­gét, s hogy vissza­for­dít­va a ká­ro­so­dást meg­őriz­zük a jövő nem­ze­dé­kei szá­má­ra.

A több mint har­minc – gya­log, könnyű légi jár­mű­vel, ten­ger­já­ró hajón, ke­nu­val és még hő­lég­bal­lon­nal is, szél­ső­sé­ge­sen hi­deg­ben és me­leg­ben, gyak­ran ve­szé­lyes kö­rül­mé­nyek kö­zött meg­tett – út során ké­szült lé­leg­zet­el­ál­lí­tó­an gyö­nyö­rű fel­vé­te­le­in Sal­ga­do a ter­mé­sze­tet, az ál­lat­vi­lá­got és az ős­la­kos né­pe­ket mu­tat­ja be. A vir­tu­óz Ansel Adams mű­ve­i­vel ve­tél­ke­dő mo­no­króm fény­ké­pe­zés­ben rend­kí­vül jár­tas Sal­ga­do új di­men­zi­ót ad a fe­ke­te-fehér fo­tó­zás­nak. Mű­ve­i­ben a tó­nu­sok vib­rá­lá­sa, va­la­mint a fény és az ár­nyék kont­raszt­jai a régi nagy mes­te­re­ket, pél­dá­ul Remb­rand­tot és Ge­or­ge de la Tourt idé­zik.

Mit lát­ha­tunk a Ge­ne­zis­ben? A Ga­lá­pa­gos-szi­ge­tek ál­lat­fa­ja­it és vul­kán­ja­it; ping­vint, orosz­lán­fó­kát, kor­mo­ránt; az Ant­ark­ti­ka és a dél-At­lan­ti-óceán bál­ná­it; bra­zil ali­gá­tort és ja­gu­árt; af­ri­kai orosz­lánt, le­o­pár­dot és ele­fán­tot; az Ama­zo­nas-eső­er­dő mé­lyén, el­szi­ge­telt­ség­ben élő zo’é tör­zset; Nyu­gat-Pá­pu­án élő kő­kor­sza­ki ko­ro­wai népet; a szu­dá­ni nomád szar­vas­mar­ha­tar­tó dinka tör­zset; a sark­kö­rön élő nomád nye­nye­ce­ket és rén­szar­vas csor­dá­i­kat; a Szu­mát­rá­tól nyu­gat­ra fekvő szi­ge­te­ken élő ős­er­dei men­ta­wai kö­zös­sé­get; az Ant­ark­tisz jég­he­gye­it; Közép-Af­ri­ka vul­kán­ja­it és a Kam­csat­ka-fél­szi­ge­tet; a Sza­ha­ra si­va­ta­got; az Ama­zo­nas mel­lék­fo­lyó­it, a Neg­rót és a Juru­át; a Grand Ca­nyon szur­do­ka­it; Alasz­ka gleccse­re­it, és még sok mást. Mi­u­tán annyi időt, ener­gi­át és szen­ve­délyt szen­telt a Ge­ne­zis­nek, Sal­ga­do úgy szok­ta mon­da­ni, hogy ez „a boly­gó­nak írt sze­rel­mes le­ve­lem.”

A ki­ál­lí­tás öt föld­raj­zi te­rü­let­re ta­go­ló­dik: me­ne­dé­kek, déli föld­te­rü­le­tek, Af­ri­ka, Ama­zo­nia és Pan­tanal, va­la­mint észa­ki terek. A fel­vé­te­lek együt­te­sen mo­za­i­kot al­kot­nak, amely­ben érin­tet­len nagy­sá­gá­ban cso­dál­hat­juk meg a ter­mé­sze­tet. A fény­ké­pe­ken ke­resz­tül Sal­ga­do tö­ré­keny boly­gónk előtt tisz­te­leg, amely­nek meg­vé­dé­se mind­annyi­unk fel­ada­ta.

„A Ge­ne­zis a boly­gó fel­fe­de­zé­sé­ről szól, abban az ál­la­po­tá­ban, aho­gyan lét­re­jött és ki­ala­kult, és aho­gyan a mo­dern élet­mód fel­gyor­su­lá­sát meg­elő­ző­en év­ez­re­de­kig lé­te­zett, mi­előtt lé­te­zé­sünk lé­nye­gé­től el­tá­vo­lo­dott volna,” mond­ta Lélia Wa­nick Sal­ga­do, a ki­ál­lí­tás ku­rá­to­ra. „Arról ta­nús­ko­dik, hogy a boly­gónk még min­dig olyan ha­tal­mas és tá­vo­li te­rü­le­te­ket rejt ma­gá­ban, ahol a ter­mé­szet az úr, a maga csen­des és érin­tet­len szép­sé­gé­ben.”
 
Ku­rá­tor: Lélia Wa­nick Sal­ga­do