Eseménynaptár
2019. február
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
1
2
3
2019.02.20. - 2019.02.20.
Debrecen
2019.02.20. - 2019.04.06.
Budapest
2019.02.20. - 2019.05.26.
Békéscsaba
2019.02.17. - 2019.02.17.
Debrecen
2019.02.17. - 2019.02.17.
Debrecen
2019.02.16. - 2019.02.16.
Budapest
2019.02.16. - 2019.02.16.
Kaposvár
2019.02.16. - 2019.02.16.
Budapest
2019.02.16. - 2019.02.16.
Budapest
2019.02.16. - 2019.02.16.
Budapest
2019.02.16. - 2019.03.17.
Budapest
2019.02.15. - 2019.02.15.
Budapest
2019.02.15. - 2019.02.15.
Budapest
2019.02.15. - 2019.03.31.
Hódmezővásárhely
2019.02.06. - 2019.04.14.
Budapest
2019.02.06. - 2019.02.24.
Pécs
2019.02.05. - 2019.03.31.
Budapest
2019.02.02. - 2019.03.31.
Győr
2019.02.02. - 2019.03.31.
Győr
2019.01.31. - 2019.03.24.
Budapest
2014.05.29.
hír, textilművészet
Ha tetszik, ossza meg másokkal is:

Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy László Emőke, az Iparművészeti Múzeum Textil- és viseletgyűjteményének nyugalmazott vezetője, hosszan viselt, súlyos betegségben 2014. május 23-án elhunyt.

 

Emlékét sosem felejtjük. Nyugodjék békében!

 

Alakját most múzeumunk évkönyve, az Ars Decorativa 27. kötetében írt köszöntővel idézzük fel, amelyet Szilágyi András írt.

 

„Ugye, el tudja vállalni? Ugye, megteszi, kedves Emőke?" – kérlelte és győzködte a textilművészet avatott kutatóját, egyik legkitűnőbb hazai szakemberét, az az idő szerint a harmincas éveinek végén járó László Emőkét a múzeum akkori igazgatója, Miklós Pál. Hozzátéve még: „Tudja, számunkra, az intézmény számára nagyon fontos lenne. Ez lenne a lehető legjobb megoldás". Felkészültsége, széles körű szakmai ismeretei alapján a feladatra – a Régi magyar viseletek (Historic Hungarian Costume from Budapest) című kiállítás előkészítésére és megrendezésére a magyarországi közgyűjtemények anyagából az angliai Manchesterben (Whitworth Art Gallery), 1979-ben – kétségkívül László Emőke volt a legalkalmasabb. Aki rátermettségét korábban nem egy alkalommal bizonyította már; többek között azzal a barokk-kori falkárpitokat bemutató, nagy sikerű kiállítással, amelyet a Lausanne-i Iparművészeti Múzeumban (Musée des Arts Décoratifs) rendezett, 1969-ben. S bár teendői akkortájt, tíz évvel később is számosak, s felettébb időigényesek voltak (mint mindig), ő igent mondott. Vállalta és megtette. Éspedig oly módon, olyan színvonalon, hogy a „végeredmény" – a tárlat látványa és az azt dokumentáló angol katalógus a manchesteri egyetem kiadásában – okkal váltott ki egyöntetű elismerést a közönség és a szakemberek köreiben egyaránt.


László EmőkeVállalta és megtette. Nem tért ki a kihívások elől, s a lehető legmagasabb szakmai követelményeket állította önmaga és munkatársai elé. Ez jellemzi őt, több évtizedes múzeumi tevékenységét, amelynek köszönhetően az 1977 és 1998 között általa vezetett Textil gyűjteményt nemzetközileg elismert és nagyra értékelt szakmai műhellyé formálta. Emellett olyan művekkel gazdagította az európai és a hazai textilművészet szakirodalmát, amelyek nemcsak a műgyűjtők és az erre fogékony nagyközönség érdeklődésére számíthatnak, de nélkülözhetetlen kézikönyvként is szolgálnak a kutatás és az egyetemi szakemberképzés számára. Legfontosabb munkáinak – Flamand és francia falkárpitok Magyarországon (1980), Vászon alapú úrihímzések (2001) – magyar és idegen nyelvű kiadásai megtalálhatók Európa és a világ megannyi gazdag szakkönyvtárának polcain.


A múzeum falain belül kifejtett munkásságának, itteni tevékeny éveinek utolsó, s tán legimpozánsabb teljesítményére a mai kollégák közül is sokan emlékeznek. Ő rendezte ugyanis – Pandur Ildikó közreműködésével – azt a tárlatot, amely méltó módon tetőzte be az intézmény legnagyobb szabású, közelmúltbeli vállalkozását, Az európai iparművészet stíluskorszakai (Periods in European Decorative Arts) című kiállítás-sorozatot. Ez az 1996-ban megnyílt, egyedülállóan gazdag anyagot felvonultató, sok műfajú tárlat, Szecesszió; a 20 század hajnala (Style 1900 – a great experiment of modernism in the applied arts) címmel – amellyel épülete felavatásának centenáriumát ünnepelte a múzeum – mindmáig etalonnak, alig megközelíthető teljesítménynek számít a hazai muzeológiában.


Az utóbbi bő három évtizedben művészettörténészek, tanulmányaikat folytató leendő iparművészek és restaurátorok immár több nemzedéke szerezte alapvető ismeretit László Emőke könyveiből és tanulmányaiból. S bővítette és mélyítette el ezeket az ismereteket a vele folytatott konzultációk, esetenként fontos kérdéseket tisztázó, megvilágító szakmai megbeszélések alkalmával. E születésnapi köszöntő, a nagyrabecsülésen túl, az egykori munkatársak mellett az ő hálás köszönetüket is kifejezni, tolmácsolni kívánja.