Vaszary János fantasztikusan gazdag, stílusában rendkívül változatos festői munkásságát, virtuóz mesterségbeli tudását a legnagyobbak között említi a magyarországi művészettörténet írás. A múzeumok és magángyűjtemények falai, az aukciós kiállítások lajstromai napjainkban is arról tanúskodnak, hogy népszerűség töretlen maradt halála után is.

A Müncheni Akadémián és a párizsi Julian Akadémián végezett képzőművészeti tanulmányait követően is Párizs mindig meghatározó élménye maradt. A francia főváros művészeti élete kiapadhatatlan forrás volt számára, s ez időről-időre alakította látásmódját.

1891-ben Vaszary Kolos hercegprímással, atyai nagybátyjával Rómába utazott. A tanulmányait és a pályakezdését támogató patrónus, a magas papi méltóságot betöltő családtag arcképét számos alkalommal megörökítette. A festő a Műcsarnok 1893-as tárlatán lépett először a nagyközönség elé egy Vaszary Kolosról készült arcképpel.

Az 1900-as években a szecesszió és a szimbolizmus áramlatába kapcsolódó, reprezentatív táblaképek jellemezték munkásságát, ugyanakkor az iparművészet jó néhány ágában is jeleskedett; faliszőnyegek, plakátok, könyvillusztrációk, bútorszövetek, edénytervek kerültek ki keze alól. Az 1905-ös velencei nemzetközi művészeti kiállítás magyar termének vizuális arculatát Vaszary gobelinjei, függönyei és bútorkárpitjai határozták meg.

1904-1905-ben Dél-Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban tett utazást. Velence, Padova, Milánó, Nizza, Monte-Carlo, Monaco, Barcelona, Madrid, Toledo, Segovia tipikus városképi részleteire ismerhetünk ekkor készült festményeinek egész során. 1907-ben a Nemzeti Szalonban került megrendezésre Vaszary első gyűjteményes kiállítása. Az 1911-ben, itáliai utazása során a bizánci művészet letisztult, archaikus képeinek tanulmányozásakor lelt rá új forrásokra. Az új szemléletű alkotásokat 1912-ben, a Nemzeti Szalonban, gyűjteményes kiállításán tárta a publikum elé. Az I. világháború alatt a művész haditudósítóként dolgozott, a hadszíntereket és csapatmozgásokat dokumentum értékű képekben és vázlatfüzeteiben rögzítette. A megrázó élményeket drámai erejű, expresszív festményein dolgozta fel az 1920-as években.

Vaszary munkásságát nagy művészeti és társadalmi elismerés övezte. Az 1900-as párizsi világkiállításon bronzérmet, az 1902-es torinoi nemzetközi iparművészeti kiállításon diploma d'onore-t kapott. 1915-ben San Franciscoban és Brüsszelben állított ki, mindkét helyen aranyéremmel jutalmazták műveit. Az 1925 és 39 közötti években, Vaszary János utolsó nagy festői korszakának képein a nagyvárosi miliő mozgalmas vibrálása, a társasági élet, a mediterrán táj szépsége, a divatos tengerparti nyaralók lüktető kavalkádja és az art deco divatja sorjázik. 1926-ban Klebersberg Kunó kultuszminisztertől megkapta élete egyetlen állami megbízását tihanyi Élettani Intézet, sajnos azóta elveszett falképének elkészítésére. (Vízalatti világ, 1926-28)

Vaszary János, stilárisan sokszínű festői munkássága és elkötelezett képzőművészeti főiskolai oktatói tevékenysége mellett, aktívan részt vállalt a kulturális közélet alakításában is. Számos művészeti társulat alapító tagja és vezetője volt.

A kiállítás kurátorai: Gergely Mariann és Plesznivy Edit