A búza egykor maga volt az élet. Így nevezte a nép az életet jelentő, kenyeret adó gabonát. A gabonatermesztés elsősorban a paraszti háztartások önellátását, éves kenyérszükségletük biztosítását szolgálta. Ettől függött a szó legszorosabb értelmében a család megélhetése. A búza útjának állomásai - az őszi szántástól az őrlésig - az esztendő munkarendjének pillérei voltak, végállomása pedig a kenyérsütés.

A kenyér ma is alapvető élelmiszer, ma is főként búzából készül, a búza ma is a földben terem - minden egyéb viszont megváltozott a gépesített mezőgazdasági termelés egyeduralmával. A rendszerváltás után ugyan rövid időre visszatért a hagyományos eszközhasználat, hisz a földkárpótlás során gazdákká vált embereknek nem voltak gépeik, de ez csak rövid kitérő volt e folyamatban.

A téeszesítés nyomán átalakult a „föld népe", a munkaközpontú paraszti mentalitás. Mára eltűnt a paraszti gabonatermesztés, az ősi tudás és a parasztkenyér.

Évszázadokkal ezelőtt az emberek mindennapjait átszőtte a gabonatermesztés és a kenyérsütés munkafolyamata, a jó termésért való aggódás és a különböző szokások, hiedelmek. Ma nem feltétele létfenntartásunknak a kenyér, s életünk, munkánk sem feltétele a kenyér „születésének". Nélkülünk termeszt búzát a „modern" mezőgazdaság s helyettünk készít kenyeret a sütőipar.

A hagyományos paraszti gazdálkodás és háztartás, a sokszor erőn felüli, testet-lelket kizsigerelő munkakultúra ma néprajzi tanulmányokban, irodalmi alkotásokban - s kiállításokon él tovább...

A tárlat a muzeológia eszközeivel keresi a választ arra, hogy egyetlen évszázad alatt mi tette fenntarthatatlanná, ami évezredeken át fenntartható volt. A 20. század előtt a parasztság ennek szellemében élt, elődeink műtrágya, gyomirtó nélkül is képesek voltak „bio" búzát termeszteni. A földből élt az ember, s az ember által élt, termett a föld.

A tárlat a Duna-Tisza köze hagyományos gabonatermesztésének és kenyérsütésének bemutatása mellett utal a jelenre: hogyan zajlik napjainkban e munka, milyen gépek, eszközök segítségével jut el asztalunkra a mindennapi kenyér. A paraszti kultúra használati tárgyai és mai „megfelelőjük" együttesen mutatják be - utóbbiak az előzőeket magyarázva, a 21. századi látogató nyelvére „lefordítva" -, milyen úton került/kerül a kenyér az asztalra. Külön egység mutatja be a búzához és kenyérhez kapcsolódó kultuszt, néphitet, népszokásokat.

Célunk, hogy a látogató egy szórakoztató, interaktív, tanulságos, látványos sőt meghökkentő néprajzi tárlatot lásson.

A kiállítás aktivizálni fogja a látogatót azáltal, hogy rácsodálkozik, emlékezik, hozzányúl, kipróbál, összehasonlít, keres, felfedez, megért. Ezért terveztünk maketteket, műtárgymásolatokat, melyekkel akár a földművelés, akár a kenyérsütés folyamatát kézzelfoghatóan megtapasztalhatja az érdeklődő.