![]() |
Cím: 6800, Hódmezővásárhely Kossuth tér 8.
Telefonszám: (62) 245-499
E-mail: tjm@tjm.hu
Nyitva tartás: K-V 10-17
|
|
Belépő felnőtteknek
|
400 HUF
|
|
|
Belépő diákoknak
|
200 HUF
|
|
|
Belépő nyugdíjasoknak
|
200 HUF
|
Az idén száz éve, hogy Hódmezővásárhelyen megszületett Kurucz D. István. Budapesten folytatott képzőművészeti tanulmányokat, előbb Szőnyi Istvánnál magániskolájában tanult (1933), majd a Képzőművészeti Főiskola növendéke lett (1934-1940), ahol Szőnyi István mellett Rudnay Gyula, Benkhart Ágost és Nagy Sándor tanították. Római ösztöndíjat két alkalommal kapott, 1941-42-ben, de mindkettőt némileg megnehezítette, megrövidítette a háborús helyzet. Tanulmányai befejeztével hazatért szülővárosába, ahol első egyéni kiállítását 1941-ben rendezte meg. A háborút követően bekapcsolódott a politikai és művészeti életbe, egyik szerkesztője volt a Vásárhely Népe című helyi lapnak. 1947-ben Budapestre költözött a Százados úti művésztelepre, s a Műcsarnokban önálló kiállítással mutatkozott be. 1949-től 1960-ig a Képzőművészeti Főiskolán a falkép tanszak tanára volt. 1950-ben Munkácsy díjat kapott. A tanári és az alkotói munka mellett számos művészetszervezési feladatot is ellátott.
Hódmezővásárhelyi házában, a Tükör utcában megnyitotta azt a művésztelepet, amely a Művészeti Alap Virág utcai alkotóházának elődje volt. 1954-ben Gallyasi Miklós, Andrási Gyula Béla és Szabó Iván közreműködésével megindítják a Vásárhelyi Őszi Tárlatokat. A tárlat fődíját jelentő Tornyai-plakettet 1960-ban nyerte el. 1962-ben kiállították képeit a Velencei Biennálén. Élete végéig rendszeres résztvevője maradt az Őszi Tárlatoknak éppúgy, mint Hódmezővásárhely művészeti és társadalmi életének, szülővárosa 1988-ban avatta díszpolgárává. 1990-ben megszervezte a Mednyánszky Társaságot, s annak elnöke lett. A Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep és a Hortobágyi Alkotótábor megszervezése, életképes beindítása is a nevéhez fűződött.
Az Alföldi Galériában július közepéig látható kiállításán mintegy hetven festményét láthatják az érdeklődők. Művészetének jellemzéséről Pogány Gábor művészettörténész az alábbiakat írja a kiállítás füzetében. Kurucz D. István festői szemléletét és etikai hozzáállását tekintve a hazai piktúra progresszív ágában jelentős szerepet játszó alföldi festészet folytatója, ám ezt a a korszak változásaihoz igazítva, egyéni felfogásban művelte. Szemlélődő gondolkodásmódja jó fogódzóra lel a tojás-temperafestés alkalmazásában és a látóhatár magasságának változtatásával hol a közelebbi, hol az egész távoli látvány lesz egy-egy festménye fő motívuma.


