A program már nem tekinthető meg.
Megpörkölte már a lábát a Szent Iván Éji tüzekkel? Idén ugye már hallani sem akar róla... Nos, akkor mi megmutatjuk Önnek, hogy másképp is el lehet tölteni az év legrövidebb éjszakáját! Június 25-én fővárosi és vidéki múzeumok lesik a tartalmas szórakozásra vágyó közönség kívánságait.
INTÉZMÉNYÜNK KÍNÁLATA:18:00 - 19:00 Tárlatvezetés az Ulysses-inspirációk című kiállításbanKözreműködnek az ELTE SEK diákjai
18:00 - 22:00 Formázz szabadon!Agyagozás Udvardi Balázzsal
18:30 - 19:30 A porcelán légiességeA több ezer éves, értékes, fehér aranynak is nevezett porcelán őshazája Kína. Ennek a rendkívül magas hőfokon égetett, tökéletesen tiszta és csengő hangú, légies anyagnak Európában a 18. század elejéig titok övezte a készítéstechnikáját, receptjét. Az európai porcelán születése Johann Friedrich Böttger nevéhez kapcsolódik, ami aztán a nagy porcelángyárak, Meissen, Bécs létrejöttéhez vezetett. Ezen hagyományokra építenek később a hazai porcelánmanufaktúráink, elsősorban a világhírű Herend és Hollóháza is. Mindkét gyárhoz mérföldkőként kapcsolódik Schrammel Imre Kossuth-díjas szobrászművész életműve, aki porcelántervező szakon végzett az Iparművészeti Főiskolán 1957-ben. A tárlatvezetésen fény derül ezen kapcsolódásokra és arra is, hogy a művész miért mondja: A porcelán hazudik... Úgy, mint a félrelépő szép asszony. Bihari-Bakodi Szilvia restaurátor előadása
19:30 - 20:00 A szoborkészítés folyamataSchrammel Imre Kossuth-díjas keramikusművész szobrainak alapanyaga az agyag, amely az égetés folyamatával válik végleges, kész munkává. Filozófiája szerint az agyag minden anyag végső állapotát jelenti, amelyhez minden törekszik. Folyamatosan kísérletezik, szakmai és technikai felkészültségét kiaknázva a határokat feszegeti. Mintázott szobrai többlépcsős munkafolyamaton esnek át. Préseléssel, homokkal deszkalapok közé zárt figurái szorítás közben tökéletesednek. Kékesi Gábor szobrászművész tárlatvezetése
20:00 - 21:00 Ki vagy te, Minotaurosz?Schrammel Imre egyik meghatározó műtárgycsoportjának fő alakja a bikafejű férfi, a Minotaurosz. Az állandó kiállításban több mitológiai alakkal, egyszerű halandó lányokkal vagy éppen egyedül találjuk kőcserépből és porcelánból megmintázva. A klasszikus krétai mondakör ikonikus alakja Schrammel Imrénél más szerepbe kerül - a férfi-nő kapcsolat halvány egymásra rezdülésétől egészen a kiábrándulásig, az egyedüllét, a haldoklás mozzanatáig széles skálát mutat be. A tárlatvezetés a figurák elsődleges megjelenésén túl az apró részletekben rejlő mélyebb értelmezési lehetőségekre is megpróbál rávilágítani. Czenki Zsuzsanna esztéta tárlatvezetése
21:00 - 22:00 Bor és művészet - kerekasztal-beszélgetésHamvas Béla óta tudjuk, a bor nem csupán élvezeti cikk, hanem része a magasabb gondolkodásunknak is. A bornak azonban nemcsak filozófiája, de esztétikája is van. Ez az, ami manapság a borhoz kötődő sznob és kommersz divatjelenségek ellenére az eladandó árucikk vagy egy szimpla natur-produkt szintje fölé emeli az isteni nedűt. A témát Pálffy Attila borász (egykori punkzenész), Király Márton művészettörténész (egykori borkereskedő) és Sosztarits Ottó régész (mai borkedvelő) járja körül, némi zenével, vetített képekkel és természetesen jófajta kóstolnivalókkal megtámogatva. Előzetes regisztráció és a részvételi díj befizetése szükséges. A Cafe Atelier című NKA projekt keretében megvalósuló rendezvény.
Regisztráció: baki.orsolya@savariamuseum.hu