A Dél-alföldön az 1840-es években történtek az első lépések a külterületen élők iskoláztatására. Eleinte vándor iparossegédek, obsitos katonák tanították a gyermekeket egy-egy gazdatanya kemencés szobájában az írás, olvasás, számolás tudományára.

A szakrális helyek kialakításánál jól nyomon követhető, hogy az építtető közösségek mindig törekedtek arra, hogy az épületegyüttest minél díszesebbé, teljesebbé tegyék. A kálvária és a kápolna együttese jól szolgálta a közösség szakrális igényeit. Kiemelt ünnepi alkalmak voltak a kereszt, kálvária felállításának évfordulói, a nagyböjt pénteki napjai, de leginkább a nagyhét. Gyakran innen indult a nagyszombati feltámadási körmenet, a kápolna fogadta be a szent sírt.

A kéttornyú ökumenikus kápolna meghitt csöndje alkalmat kínál a vendégnek egy kis meditációra, vagy ha igény van rá, egy kis imádkozásra.

Az épület hátsó helyiségében bognár dolgozott. Ez a mesterség a kovács társszakmája, hiszen a kocsi és szekér készítésében összedolgoztak, kiegészítették egymás munkáját. E két műhely melletti helyiségben szíjgyártó szerszámok és míves kivitelű lószerszámok láthatók. Ipartörténeti ritkaság egy vászonra festett olajkép, amely 90-100 éve egy szegedi mester cégére volt.