1958-ban alakult egy munkacsoport, mely vállalta Rákospalota helytörténeti vonatkozású dokumentumainak tervszerű gyűjtését. A főváros harmadik ilyen jellegű gyűjteménye 1960-ban Rákospalotai Múzeum néven kapott működési engedélyt, s azóta is az egyik legnagyobb helytörténeti gyűjtemény Budapesten. A 70-es évek közepéig önálló intézményként, azóta pedig a Csokonai Művelődési Központ egyik telephelyeként működik.

A kb. 6-7000 db-os gyűjtemény legnagyobb csoportját a néprajzi tárgyak (népviselet, bútorok, kerámiák) és a paraszti, mezőgazdasági munkaeszközök (kéziszerszámok, ekék, boronák, gépek) alkotják. A palotai kisipar történetére vonatkozó emlékek (az asztalos, lakatos, kovács, cipész stb. műhelyek szerszámai és termékei) teszik ki a második legnagyobb gyűjteménycsoportot.

A képzőművészeti alkotások többsége a valaha a kerület területén élt művészektől származik (jelentősebbek: Turáni Kovács Imre és Kocsis András Kossuth-díjas szobrászművészek, Fáy Győző, Thurmayer Sándor, Madarász Adeline festőművészek). Külön egység a Madarász-hagyaték, melyet nagyrészt a művész Rákospalotán élő leánya, Madarász Adeline és az ő örököse, Dr. Borsos Józsefné adományozott a múzeumnak. A gyűjtemény Madarász Viktor 21 festményét, továbbá a művész hajdani párizsi lakásának berendezési tárgyait, ill. fotó- és írásos dokumentumanyagot is tartalmaz, valamint más művészek, többek között Székely Bertalan alkotásait.

Helytörténeti vonatkozású anyagunk a legkülönbözőbb település-, intézmény-, családtörténeti írásos (jegyzőkönyvek, szerződések, számlák stb.) és nyomtatott dokumentumokból (könyv, évkönyv, újság, plakát stb.), térképekből, tervekből, fényképekből, képeslapokból, magnetofon- és videókazettákból (interjúk, események), filmekből és mágneslemezeken tárolt anyagból (adattárak, kéziratok stb.) áll; időben a legkorábbi dokumentumtól (Palota Helység Urbárioma 1770.) a legutóbb megjelent helyi lapokig, a kábeltelevizió által készített és bemutatott filmekig terjed.