A műemléki védelmet élvező kúria építésének korát illetően a források többféle dátumot említenek: az 1820-as, 1830-as éveket, illetve a 19. század második felét. Minden bizonnyal több periódusban épült, az első épület bővítéseivel, az 1880-ra elkészült műteremmel. Parkja természetvédelmi terület.

Itt született 1827-ben Zichy Mihály, aki később a kúria nyugati szárnyához építtetett egy L alakú toldalékot, műterem céljából. Itt éltek Zichy Mihály szülei, a testvére, s miután a festő visszatért Oroszországból, már a négy gyermeke és a felesége is itt töltötte a nyarakat, télen a fővárosba költöztek. Akkoriban pezsgő élet folyt a településen és a birtokon. Cselédházak, istálló és kocsiszín épült a kúria mellé, külső és belső személyzet biztosította a család ellátását.

A múzeumot a festő születésének századik évfordulója alkalmából, 1927-ben alapította unokája, Zichy Mária Alexandra és férje Csicsery-Rónay István. A kiállítást 1979-ben nyitották meg, majd felújítva, átrendezve 1992-ben adta át Göncz Árpád köztársasági elnök.

A kiállításban látható bútorok eredetiek, a Zichy család őrizte meg őket. A tárlat anyaga nyolc teremben tekinthető meg, részben a művész festményeit, rajzait, illetve életének tárgyait, dokumentumait, valamint gyűjteményét (grúz szoba, fegyverek, sámán ruha) mutatja be. A 4000 kötetes családi könyvtár legnagyobb része német és latin nyelvű kötetekből áll.

Zichy Mihály (Zala, 1827- Szentpétervár, 1906) Pesten, a velencei származású Marastoni Jakab magániskolájában kezdte festészeti tanulmányait, majd a bécsi Képzőművészeti Akadémián Ferdinand Georg Waldmüller (1793-1865) volt a mestere. Alig húsz évesen, 1847-ben került Oroszországba, és bécsi mestere ajánlásával Szentpéterváron a cár öccse, Mihály nagyherceg lányának lett rajztanára. 1853-tól kapott uralkodói megbízásokat, 1858-ban az Orosz Művészeti Akadémia tagja lett, 1859-ben nyerte el az udvari művész rangját. Bár idejének nagy részét hazájától távol töltötte, rövid időszakokra Zalára látogatott. 1874-1881 között Párizsban élt, az 1878-as világkiállításra festette meg sokat vitatott festményét, „A rombolás géniuszának diadala” címmel.

Párizsi és újabb szentpétervári tartózkodása között Bécsben, Velencében időzött, majd az akkor Tifliszként ismert Tbiliszibe, Grúzia fővárosába, és a Kaukázus hegyei közé utazott.

1883-tól ismét Szentpéterváron élt és alkotott, irodalmi művek illusztrációinak sorát készítette el. A cár uralkodásának eseményeit, így utazásait is dokumentálta rajzain. 1906 februárjában Szentpéterváron halt meg.

„Bármelyik rajzát nézzük, mindenünnen a csodálatosan objektív, kitűnő látású, boszorkányos technikájú, de a dolgokon kívül álló ember kézjegye bukkan elő.” Bálint Aladár, Nyugat 1913. 24. szám