A Gutenberg téri, gyönyörű barokk Frigyláda szoborcsoporttal szemben, az Apáca utca sarkán találjuk a klasszicista stílusban helyreállított Kreszta-házat, mely nevét a századfordulón itt működött fűszer és vegyeskereskedés tulajdonosáról kapta.

A középkori hangulatú, három utcára néző ház 1703-ban már emeletes volt, meredek manzardos tetőzetét ezután kapta. Emeletén és tetőterében került elhelyezésre 1974-ben - majd 1982-ben tovább bővítve - a Kovács Margit műveiből rendezett állandó kiállítás. Az alkotások egy része a művész ajándékaként került a város tulajdonába, más része a szentendrei Kovács Margit Gyűjtemény letéti anyaga.

Kovács Margit (1902-1977) Győrött született kerámiaművész. Művészeti tanulmányait Jaschik Álmos magániskolájában kezdte, majd Hertha Bucher bécsi magániskolájában (1926-1928) és Münchenben, a Staatschule für angewandte Kunstban, Karl Killernél és Adalbert Niemeyernél folytatta (1928- 1929).

Hazatérése után kapcsolódott be a magyar művészeti életbe. Családjával Budapestre költözött, és élete végéig ott működött. 1930-ban jelentkezett először nagyobb kiállítással a Nemzeti Szalonban. Munkái alapján a kritika a legtehetségesebb fiatal magyar keramikusként ünnepelte. Ebben az évben nyert először díjat a monzai IV. modern iparművészeti kiállításon, amit számos elismerés követett.

1932-ben Koppenhágába utazott, majd Párizsban folytatta tanulmányútját, közben néhány hónapig a sevres-i porcelángyár munkatársa volt.

A művészetben elért addigi eredményeiről 1935-ös, első gyűjteményes kiállításán adott számot, a Tamás Galériában.

Korai munkái fényes, összefüggő felületű, színes mázas, mintázott kerámiák, vallásos témájú művek és zsánerfigurák, valamint néhány fülkerelief, terrakotta kisplasztika és dombormű (Jákob álma, 1929; Ülő kislány, 1933; Kislány, 1933 k.). Formái zártak, színei borongósak.

A plasztikai szemléletű, fegyelmezett mintázású alkotások mellett 1936 után művészete oldottabb, dekoratívabb irányba bontakozott ki. Ezt elsősorban jelentős egyházi és világi megbízatásai tették lehetővé. Egyik legjelentősebb egyházművészeti alkotása a győri Szent Imre templom portálja (1939- 1940), de ő készítette az 1937-es Párizsi Világkiállítás magyar pavilonja nagyméretű kerámiaképét, a Budapest a Duna királynője című alkalmi kerámiadekorációt is.

A nagyméretű dekoratív feladatok mellett kitartóan alakította bensőséges művészetét, amely a középkor művészetétől a népművészetig mindent magába olvasztott, ami egyéniségének sokoldalú kifejezését segítette.

Életművét a szépség öröme, az anyagelvűség tisztelete és a virtuóz technika jellemzi. Művészetének középpontjában az ember áll. Kifogyhatatlan fantáziával formálta humoros, groteszk, népballadai tömörségű vagy drámai jeleneteit, zsúfolt díszű vagy alakos korsóit, táljait, a népmesékből és népéletből vett reliefjeit és alakjait.

Állandó kiállításának anyaga a virágvázától a fali tálon és állatalakos korsón keresztül a gótikus hangulatú angyalábrázoláson, a gyermekét féltő anya expresszív figuráján át a realista portréig és a szimbolikus, vallásos vagy mesés tartalmú ábrázolásig, a körplasztikától az engobe-festésű falképekig terjed.

Figuráit jó lélektani megfigyelőképességgel mintázta, különös gondot fordított a kezek realista megformálására, amely ellentétben áll a fej tipizáló és a test vagy alak absztraháló formamegoldásával. Munkáinak ellenállhatatlan hatása őszinteségükben rejlik.