Már gyermekkorunktól izgatja mindannyiunk fantáziáját a jurtáikkal, nyájaikkal vándorló, vitéz és rettenthetetlen ősmagyarok romantikus képe, amit Feszty Árpád és társai nagy kifejezőerővel örökítettek meg a körképen. Mi mindebből a néhol szikárabb, néhol viszont számunkra már tényszerűségében is mesés valóság? Hogy festhetett egy nomád honfoglaló tábor a valóságban?

A Dél-alföldön az 1840-es években történtek az első lépések a külterületen élők iskoláztatására. Eleinte vándor iparossegédek, obsitos katonák tanították a gyermekeket egy-egy gazdatanya kemencés szobájában az írás, olvasás, számolás tudományára.

Az épület hátsó helyiségében bognár dolgozott. Ez a mesterség a kovács társszakmája, hiszen a kocsi és szekér készítésében összedolgoztak, kiegészítették egymás munkáját. E két műhely melletti helyiségben szíjgyártó szerszámok és míves kivitelű lószerszámok láthatók. Ipartörténeti ritkaság egy vászonra festett olajkép, amely 90-100 éve egy szegedi mester cégére volt.