A halászatnak az utóbbi évtizedekig szerepe volt a csongrádiak életében. A halászok a "Belsőváros"-nak nevezett folyóparti városrészben laktak. Ugyancsak itt éltek a tiszai hajósok, hajóépítő ácsok és a kubikosok is, akik földnélküliek voltak, vagy kevés szőlő- és veteményföldet bírtak.

A kiskereskedések és péküzletek a lakosság nélkülözhetetlen szükségleteit elégítették ki, ezért hozzátartoztak a falusi, mezővárosi utcaképhez. A szabadtéri gyűjteménybe telepített épület eredetije tápéi parasztház volt.

A szakrális helyek kialakításánál jól nyomon követhető, hogy az építtető közösségek mindig törekedtek arra, hogy az épületegyüttest minél díszesebbé, teljesebbé tegyék. A kálvária és a kápolna együttese jól szolgálta a közösség szakrális igényeit. Kiemelt ünnepi alkalmak voltak a kereszt, kálvária felállításának évfordulói, a nagyböjt pénteki napjai, de leginkább a nagyhét. Gyakran innen indult a nagyszombati feltámadási körmenet, a kápolna fogadta be a szent sírt.

A Dél-alföldön az 1840-es években történtek az első lépések a külterületen élők iskoláztatására. Eleinte vándor iparossegédek, obsitos katonák tanították a gyermekeket egy-egy gazdatanya kemencés szobájában az írás, olvasás, számolás tudományára.