Szántódpuszta már a honfoglalást megelőző időkben is lakott terület volt. A földterület zömén jobbágygazdálkodást, kisebbik területén allodiális gazdálkodást folytattak.

A XIX. század első évtizedeiben épült boltíves, nemes arányú cselédházban kaptak helyet azok a kiállítások, melyek a puszta múltbéli életét, így a puszta alapját képező gazdálkodást, az itt élő és dolgozó cselédek életmódját és kultúráját, a somogyi javakat, a tihanyi monostorba szállító révhajó történetét és a puszta jeles bérlőjének, Pálóczi Horváth Ádámnak a munkásságát ismerteti meg a látogatóval.

A puszta fölötti dombon található a mai Szent Kristóf kápolna, melynek elődjét 1735-ben építették fazsindellyel, fatoronnyal, majd 1820-ban felújították, átépítették. 1821-ben avatták újra, s ajánlották ismét Szent Kristóf kegyeibe.

A rómaiaktól a mezőgazdaság egyetlen ága sem maradt ránk olyan épségben, mint a szőlőművelés. A barbárok pedig a római kor semmi más maradványa iránt nem tanúsítottak olyan kíméletet, mint az édes nedvet termő szőlők iránt. A Zamárdi községhez tartozott Kőhegyi-szőlőhegy középső részét a Tihanyi Apátság birtokolta, keleti és nyugati oldalain, lejtőin a zamárdi jobbágyok osztoztak.