A legősibb jobbparti városrész hosszú történelme során túlélt ostromokat, természeti katasztrófákat, járványokat, tűzvészeket – végső pusztulását a „városfejlesztés” értelmetlen mohósága okozta. 1933 és 1936 között 400 házat bontottak le egy soha meg nem valósult fürdőnegyed kedvéért.

A középkori Hosszúváros, a hódoltság kori tímárnegyed (törökül Tabakháne), a szerb menekülteknek új otthont adó Rácváros életét három dolog határozta meg: az utak, a víz és a bor. A szárazföldi és víziutak, amelyek itt találkoztak, élénk kereskedelmi életre teremtettek lehetőséget. A vizekre – a hőforrásokra, a szeszélyes Ördögárokra és a Dunára – számtalan mesterség művelői telepítették vállalkozásukat: orvosok, borbélyok, tímárok, aranyművesek, halászok, révészek, hajósgazdák … A bort a szőlők adták, amelyek az 1880-as évek közepéig zöld koszorúba fogták az egész budai oldalt, biztos megélhetést adva vincelléreknek, kapásoknak, kádároknak, kereskedőknek és kocsmárosoknak. Aztán jött a filoxéravész, és a budai szőlő- és borkultúrából nem maradt semmi.

Illetve mégis: mai szóval kényszervállalkozó tabániak itt is, ott is kisvendéglőket nyitottak, ahol alföldi borokat lehetett kortyolgatni az egyszerű, de jóízű ételek mellé. Így maradt meg a város emlékezetében a Tabán afféle bohémnegyedként. Csakhogy a teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az utcák, terek számához viszonyítva itt sem volt több kocsma és kisvendéglő, mint mondjuk a Józsefvárosban; hogy a helyi szegénynép megélhetési forrásait alig negyedszázad alatt elveszítve reménytelen nyomorba süllyedt; hogy mindeközben létezett egy „gazdag Tabán” is, amely alig-alig villan föl az emlékezésekben.

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum kiállítása kissé szétfoszlatja a „budai Grinzing” mítoszát, de cserébe árnyaltabb, hitelesebb képet ad erről az elsüllyedt földrészről. A történetmesélő tablók mellett ritkán látható eredeti metszetek és grafikák kerülnek a falakra, egy teremben pedig kilenc hajdanvolt tabáni mutatkozik be a látogatóknak, a hős pópától az írót nevelő mosónőig, csillagászati órák kitüntetett mesterétől a mézeskalácsosig.