1976-1980 között, a Rózsa-presszó körének tagjaként kezdte képzőművészeti tevékenységét. Korai művei közül kiemelkednek a portré és az önarckép műfaját kitágító szerep- és nyelvjátékokra utaló fekete-fehér fotói (Önarckép (nő), 1977; Én égek, 1975) és több szekvenciából álló, fekete-fehér képsorozatai (A lépcsőn lejövő akt, 1978). A Rózsa-kör tagjaként készített a koncept művészet klasszikus, szöveges példáival rokon műveket (Szabad üzenet, 1977), a tükröződés és a fényjelenségek felhasználására, manipulálására épülő minimalista installációt (Vonaleltérítés, 1976), de ismertek akciói (Rajzoljuk a világot!, 1975-76) és performanszai (Megnyitó, 1982) ill. ezek vizuális dokumentációi is. A 80-as évek elejétől műveinek meghatározó médiumává egyre inkább a grafika és festészet vált: a Rabinext emblémájaként is ismert Gyönyörű ez a nap (1982) c. grafikája és ennek monumentális méretű olajfestmény változata jelzi életművének irányváltását.

A prizmatikus hatásokat idéző, a körforma variációira vagy akár festett hanglemezekre épülő nagyméretű dekoratív olaj-vászon képeit (Hallgass meg engem!, 1983) a festői megjelenítés és a sokszor ironikus konceptualizmus kettősségéből eredő feszültség jellemzi. Az évtized közepétől a klasszikus művészet, a mitológia és az antikvitás témái és motívumai, ill. enigmatikus-vizionárius jelenetek inspirálták a stilizált figurákat, figuratöredékeket ábrázoló - többnyire alapszíneket használó - olajfestményeit (Diszkoszvető, 1985; Intérieur, 1985).

A képteret feltördelő, konstitutív hiányokkal teli kompozíció és a festmények felületét jellemző dinamikus ecsetkezelés nyomai mellett Koncz 80-as évekbeli festészetének fontos eleme a pasztózusan kent fehér szín állandó jelenléte. Képein olykor a szürrealista festészet és a pop-art figurációját idéző, egyszerre komikus és ijesztő ember-állat alakok is feltűnnek (Nyuszi, 1987). A köznapi jeleneteket és alakokat ábrázoló életkép- ill. képregényszerű művein gyakran él a kisajátítás, a klasszikus festészetből stílusidézet és motívumkölcsönzés eszközével. A többnyire Picasso (Valaki közénk állt, 1989; Miért lógatod az orrod?, 1990), de máskor akár Greco (Balett az Olajfák alatt, 1991) festészetét újrahasználó-imitáló képek a kisajátítás első példái a transzavantgárd/posztmodern magyarországi festészetében. 1990-től tapéta vagy hengerfestést idéző dekoratív mustrák, olykor betűk (Közben művészet, 1992) jelentek meg képein.

A figura és mustra viszonyát modelláló, képfelület, képtér és motívum kérdéseit problematizáló széles ecsetvonásokkal és gesztusokkal, intenzív színekkel festett expresszív képei markánsan reprezentálták az új szenzibilitás festészetének sajátságait. A vizuális kultúra különféle képeit (festmények, magazinfotók) a 80-as évek vége óta használó Koncz 1995-1996-os római ösztöndíja alatt festette az antik romok, római műemlékek és Mickey egér kettősére épülő festménysorozatát. A Walt Disney-figura és a klasszikus épület- vagy szobortöredék tematikus feszültségét a vonalas rajz, a festői felület és a színes mustra összjátékával hangsúlyozta (Akárcsak én, 1996).