A sorozat nyári kiállításán a rendezők az Antik Gyűjtemény kilenc vésett ékkövét (gemma) mutatják be. Egy kivételével mindegyik a római császárkorban készült. Közös bennük, hogy vésetük alapján egy jellegzetes csoportba sorolhatók: talizmánul szolgáltak. A varázslók által tervezett gemmákat legtöbbször kép és szöveg is díszítette. Vésettek rájuk szokványos, mindenki által ismert képeket, sokszor azonban korábban soha nem látott motívumok tűntek fel rajtuk: kakasfejű, embertestű és kígyólábú alakok, görögül írt, de görögül semmit nem jelentő varázsigék, varázsjelek, csupán a beavatottak számára értelmezhető ábrák.

A modern kifejezéssel varázsgemmáknak nevezett köveket gyakran használták az egészségügyben. A mágikus gyógyítás az ókori orvoslás önálló, a többivel jellemzően egyenrangúnak tartott ága volt. Mint a kiállított kövek is mutatják, többek között alkalmazták őket köszvény, emésztési problémák, nőgyógyászati panaszok ellen. Egy másik csoportjuk arra szolgált, hogy a varázsló megszólíthasson, megidézhessen egy istent vagy démont, hogy megkérje kérése teljesítésére.

A varázsgemmák jól mutatják, hogy a Mediterraneumnak a hellénizmus korától globálissá táguló - a Földközi tenger medencéjének valamennyi kultúráját magába foglaló - világában az egyes kultúrák mágikus hagyományai nemzetközi tudománnyá egységesültek. A császárkori mágia ugyanis tudománynak tudta magát, akár mint közvetlenül alkalmazott, gyógyítást, evilági boldogulást elősegítő szaktudomány, akár mint alapkutatás, amelynek célja az istenekkel folytatott párbeszéd. Egyrészt nemzetközivé tette az egyes kultúrákban fölhalmozott tudást, másrészt pedig új megoldások kikísérletezésére ösztönzött.

Bár a varázsgemmák eszközei távoliak, legalább két vonásuk mégis ismerős. Hajtóerejük a sikerrel alkalmazható tudás igénye volt - hiszen, egy régi varázsló szavaival, aki "igazi tudás nélkül való, nem ember, csak annak hívják". S az egyéni boldogulás vágya, amelynek teljesedését évszázadokkal ezelőtt remélték tőlük, ma sem veszített időszerűségéből.