Mi az a rejtélyes és megmagyarázhatatlan kapocs, ami összeköti az összes élő személyiségét egy életen át? Dezső Tamás az összes élő – köztük az ember – önazonosságát vizsgálja Hipotézis: Levél minden című munkájában. Bemutatott alkotásai heterogén együttessé állnak össze, nagy távolságból indítanak, és egészen a mikroszkopikus közelségig vezetnek el bennünket: a milliónyi levélből grafikai részletességgel kirajzolódó erdő távlati képétől a felnagyított levél felületének legapróbb részletéig.

„Hihetetlen érzékkel talál festői rendet és szépséget az elcsúfított világban” – írták korábban Dezső Tamás fotográfusról, aki a fényképezést autodidakta módon sajátította el. A San Franciscó-i Robert Koch Gallery és a londoni The Photographers' Gallery képviseli. Munkáit világszerte kiállították, és többek között a TIME, a The New York Times, a National Geographic, a Le Monde Magazine, a The Sunday Times és a The British Journal of Photography is publikálta képeit. 2015-ben Notes for an Epilogue (Feljegyzések egy epilógushoz) címmel jelent meg fotókönyve a német Hatje Cantz kiadó gondozásában, majd ezután átmenetileg abbahagyta a fényképezést. Filozófiát kezdett olvasni, tanulni. A Hipotézis: Levél minden „ennek a tanulási folyamatnak a része, gondolatkísérletek halmaza, amiben használom a fotót is” – mesélte egy interjúban.

Fizikailag állandó változásban vagyunk: a többi élőlényhez hasonlóan az ember testének szinte valamennyi molekulája folyamatosan újakra cserélődik. Intellektuálisan is állandó átalakulásban vagyunk: gondolkodásmódunk egész életünk során változik. Miben áll mégis az identitás? Hogyan nevezhetjük magunkat mindvégig egy és ugyanazon személynek mindezen változások ellenére? Tíz- és ötvenéves önmagunk közt több a különbség, mint a hasonlóság. Egy mag és az abból kinőtt, terebélyes fa között látszólag semmi közös nincs, mégis ugyanarról az élő szervezetről beszélünk.

Az identitás kérdését körüljárva Dezső Tamás az emberi létezés metaforáját a növényekben találja meg, amelyek ugyanabból az anyagból és hasonló struktúrákból épülnek fel, mint mi. Egy erdő folyamatosan változik, milliónyi átalakuláson megy keresztül – a levelek kicserélődnek, az erdőt alkotó egyes fák jellemzően csak pár száz évig élnek –, ennek ellenére akár évmilliókon át ugyanarról az erdőről beszélünk, miközben kizárólag a helyszín változatlan. Hogyan beszélhetnénk ugyanarról az erdőről, ha az évszázadok során az azt alkotó elemek az utolsó molekulákig már számtalanszor lecserélődtek?

A növények identitását megszállottan kutató Johann Wolfgang von Goethét idézi a kiállítás címe, aki utazásai során naplójában így fogalmazott: „Hipotézis: levél minden, és ez az egyszerűség a legnagyobb sokféleséget teszi lehetővé.” „Dezső Tamás munkája gondolatkísérletek gyűjteménye, amelyben az identitás problematikájának értelmezése során hangsúlyosan vetődik fel, hogy lehetséges-e a növényi létformákat évezredekig marginalizáló antropocentrikus álláspontot áthangolni. Miért tűnik számunkra annyira ismeretlennek és idegennek a minket állandóan körülvevő, sok százmillió éves növényi létezés? Miközben létkérdéssé vált az önkényes, emberközpontú osztályozás teljes körű felszámolása, vajon lehetséges-e a növények radikális másságának megértése, ismerve a másság megértésének reménytelenségét ember és ember között?” – emeli ki Virágvölgyi István, kurátor.

Az ökológiai válság kapcsán elengedhetetlenné vált, hogy a növényeket jelentőségüknek megfelelően kezeljük, és a folyamatosan mélyülő megkésettség gyötrő érzése mellett komoly erőfeszítéseket tegyünk annak érdekében, hogy az emberi identitás mellett a törékeny növényi létezés kérdéseit is megértsük. És nem pusztán azért, mert tőlük függ és rajtuk múlik a saját létezésünk.