Egy igen ismert és egy szinte ismeretlen huszadik századi női művész alkotásaival folytatja kiállítássorozatát a Síp12 Galéria és Közösségi Tér. A zsidó kultúra széles körű megismertetésére létrehozott közösségi és kiállítótér azzal a céllal nyílt 2017-ben, hogy bemutassa a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményének egy-egy darabját annak a huszadik századi és a kortárs magyar képzőművészeti kapcsolódási pontjaival. Első kiállításunkon Ország Lili és Fábián Noémi munkáin keresztül próbáltuk megközelíteni a zsidó írásos kultúrának, a zsidó művészetnek a kollektív vagy akár az egészen személyes múlthoz való kapcsolódását; a múltfeldolgozás lehetséges útjait.

Most nyíló kiállításunkon szintén igen fajsúlyos művészeti témával, a valós és az elvont művészi térrel foglalkozunk. Mennyire fontos, hogy hol alkot egy művész? A szobája terében kényszerül-e élni, vagy — ha képzeletben is, de — kitörhet abból? Milyen mértékben válhat korrajzzá egy művész személyes terét ábrázoló alkotás? Virginia Woolf Saját szoba című esszéjének témáját továbbgondolva helyeztük egymás mellé két művész valós, illetve elképzelt, vágyott tereit.

A téma körüljárásával a budapesti zsidó családból származó és a holokausztban elpusztult Sajó Edit (1913–1944) szinte elfeledett életművének egyik megmaradt darabját szeretnénk több szempontból bemutatni. Az alapvetően fareliefeket, faszobrokat készítő művész alkotásairól, művészetéről alig maradt fenn írás vagy fotó. A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményében őrzött Önarcképe egyfajta ars poeticaként értelmezhető, ahol a művész önmagát elképzelt szobájában, legfontosabbnak tartott tárgyi és szellemi környezetében ábrázolja oly módon, hogy vágyott vagy éppen elfedni próbált identitásait jeleníti meg.

Sajó Edit „beszélgetőpartnere” Schaár Erzsébet, akinek életműve (életnagyságú szobrai, illetve Utca című alkotása) jól ismert, de munkáit Budapesten rég nem láthatta a közönség. Schaár művészetében sorsfordító mozzanat, amikor takarítás közben saját, legszemélyesebb terében, saját szobájában látja meg alkotásainak színpadát. Ebből az intim térből kerülnek ki főszereplői: az ablakok, az ajtók, a falak, és a köztük megbúvó alakok. A Magyar Nemzeti Galériából, valamint egy budapesti magángyűjteményből kölcsönzött Schaár Erzsébet szobrok éppen az életmű kiteljesedéséhez vezető utat, a saját tér megtalálását mutatja be a művész különleges hangulatú térkonstrukcióin keresztül.