Ha van igazi magyar sikertörténet, akkor a Lajos Mari–Hemző Károly szerzőpárosé az. Fél tucatnál több nyelven és négymillió példányban keltek el eddig a szakácskönyveik. Ami praktikus, az szép is lehet, ezt már több nemzedék megtanulta a 33, 66 és 99 jegyében született kötetekből 1982 óta.

Az eredetileg olasz szakos bölcsész Lajos Mari és a sportfotósként, riporterként, majd képszerkesztőként komoly tekintélynek számító Hemző Károly részben véletlenül, részben kényszerből vetődött a kulináris piacra. Akkoriban már a magánéletben is társak voltak, és a feladataikat is mindig megosztották egymással. A Magyar Szemle című folyóiratnál dolgozó Hemzőnek a 80-as években nemcsak riporteri, hanem másféle fényképezési megbízásai is voltak. De ez egyáltalán nem esett nehezére. Hemzőt azért is csodálták a kollégái, mert mindent tudott a fényképezésből. És ha nem, hát megtanulta három nap alatt. Már a kezdetekben divatfotókat, utcai zsánereket, portrékat és riportképeket is készített, s később is mindent fényképezett a tájképtől a csendéleten át a reklámig.

Így esett, hogy reklám-naptárat kellett fényképeznie egy neves konzervgyár számára. Ám bárhogyan is rendezgette a ronda dobozokat, a konzervek sehogyan sem mutattak jól mint dekoratív falinaptár-látványok. A feleség vállalkozott rá, hogy megfőzi a dobozokban rejtőző ételeket, persze a maga igényes és ínycsiklandó módján. Fel is tálalta a képekhez gusztusosan, így a konzervek csak a kép hátterében húzódtak meg szerényen, a lényeg a szép ételfotó lett. A siker átütő volt, és valami újat indított el Lajos Mari és Hemző Károly életében – meg a hazai gasztronómiában és fotográfiában is.

A gasztrofotó Hemző számára egyszerre volt kötelező feladat és szakmai lehetőség. S ahogy az már lenni szokott nála: ebben is a legjobb lett. Ő egész életében tudatosan tervezett előre, hiszen ifjúkori súlyos betegsége, a tüdőbaj miatt fizikai adottságaival okosan kellett gazdálkodnia. Ezért váltott a riportfotó gyilkosabb tempójából a nyugodtabbra, a folytonos képkészítésből a szerkesztésbe, majd az otthoni műterem csöndesebb, nyugodtabb, de élethosszig tartó megbízásokat és sikert garantáló világába.

Ha csak ennyit mondhatnánk el e közös munka évtizedeiről, ez sem volna kevés. Ám Hemző a kötelező feladatok mellett mindig fotografált csak úgy magának is. Az ételfotózással is így esett. Az előkészületek szüneteiben sorra születtek az apró valőröket, különös hangulatokat, formákat megragadó autonóm képei. A konyha másképp munkacímmel önálló mappába gyűjtögette ezeket a fotókat. Nagyritkán megmutatott belőlük egyet-kettőt még a 90-es években tárlatokon is. Azután a 2015-ös életmű-kiállításán már komolyabb ízelítő került a falra a Magyar Nemzeti Múzeumban. Ám a művészi és groteszk ételcsendéleteket, a művészi ételfotókat, Hemző munkásságának eddig kevéssé ismert darabjait csak most először láthatja a nagyközönség önálló kiállításon.

Hemző Károly 50-es években kezdődött nagyszerű fotográfusi pályájának íve így érhet el a 21. század elejéig gazdag életműve eddig szunnyadó részének megismertetésével.

Szarka Klára