Ozorára, a régi Nagyvendéglő épületébe érkezett az elfeledettnek vélt szikvízgyártó ipar történetét feldolgozó különleges kiállítás. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum utazó kiállítása 2006 óta járja az országot. A kiállítás a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ fenntartásában működő és gyönyörűen felújított Esterházy Fogadóközpontban várja az érdeklődőket.

A szikvízgyártás esetében szerencsére elmondható, hogy nem egy elfeledett iparról van szó, hanem egy több mint 175 éves történetről. A szikvíz gyártás Magyarországon Jedlik Ányos nevéhez fűződik, aki egy új és zseniális módszert talált fel a mesterséges ásványvíz előállítására, mivel az addig használt gyártás technológiai leírásai szigorúan védettek és titkosak voltak. Nem ő, hanem Joseph Priestley fedezte fel a szénsav vízben történő elkeverésének módját, de találmányával ő vetette meg a magyar szikvízgyártás alapjait. Hegedűs Géza által lejegyzett anekdota szerint az ő nevéhez köthető a szódavíz és bor elegyének, vagyis a fröccsnek a feltalálása is, de ez bizony nem több egy kedves legendánál.

Akárhogy is, a szódavíz és a fröccs - akár málnafröccs formájában is – olyan népszerűségre tett szert az elmúlt évszázadokban, és olyannyira meghatározta minden népréteg és társadalmi osztály tagjainak fogyasztási szokásait, hogy méltán nevezhetjük a szódavizet magyar kultuszitalnak.

A Szóda, egy magyar kultuszital című kiállításnak a közelmúltban felújított Ozora főterén álló, Esterházy Fogadóközpont ad otthont. A jellegzetes barokk kori épület megidézi a századelő hangulatát, Petőfi és Illyés világát. Petőfi Sándor ugyanis vándorszínészként érkezett Ozorára, és a Nagyvendéglő falai között lépett először a világot jelentő deszkákra. A vendéglő épületének falán a költő első fellépésének emlékét tábla őrzi. Illyés Gyula pedig diákkorától kezdődően boldog napokat, hónapokat töltött Ozorán. A falut "álmai városának" nevezte, a Nagyvendéglő alkotóéveinek jelentős színhelye volt. Itt írta például a Puszták népe és a Petőfi című műveit.

Aki ellátogat a kiállításra nemcsak a feltalálás és a gyártás, a forgalmazás és a fogyasztás, hanem a szóda irodalomra és a művészetekre gyakorolt hatásával is megismerkedhet. A főszereplő persze a szódásüveg maga, ami a termék megjelenésének legfőbb módja. De nemcsak a klasszikus formákkal találkozhat az érdeklődő, hanem a ma már ismeretlen golyós üvegekkel (kracherli) is, amelyek 100 éve az üdítőitalos és szódás üvegek legjellemzőbb fajtája volt. Kiderül, hogy miként szolgált a szódásüveg politikai üzenetek továbbítójaként, és lett így korabeli média eszköz. Megismerhető a szódások legjelentősebb versenytársa is a patronos szifon, és olvashat a látogató a szódás lováról, vagy szamaráról.

Olvasósarkok, bámulni való szépségek, fejtörést okozó szabadalmak, irodalmi, képző- és iparművészeti alkotások kápráztatják el és gondolkodtatják meg a kedves látogatókat, akik természetesen elfogyaszthatják a kiállítás tárgyát: a szódavizet. Ezért elmondható, hogy valóban gasztro-interaktív kiállításról van szó, ahol nem csak a szem, de a száj sem marad szárazon.

A páratlan kincseket a Szegeden élő, ma is aktív szikvízkészítő iparos Bánffi István gyűjtötte össze több évtizedes kitartó munkával, amit tovább gazdagít Fekete László Gyula gyűjtő kuriózumokat felvonultató anyaga.