A Lenyomat című kiállítás a természet és az emberi alkotás közötti érzékeny együttélés nyomait kutatja. A bemutatott művek természetművészeti gesztusok és anyagkísérletek, valamint ezek dokumentációi: olyan folyamatoké, amelyek nemcsak a tájban jöttek létre, hanem annak részeként – a föld, a növények és az idő aktív közreműködésével.

A Lenyomat című kiállítás Módra Bettina természetművészet munkáit mutatja be, melyek a természet és az emberi alkotás közötti érzékeny együttélés nyomait kutatják. A bemutatott művek természetművészeti gesztusok és anyagkísérletek, valamint ezek dokumentációi; olyan folyamatoké, amelyek nemcsak a tájban jöttek létre, hanem annak részeként – a föld, a növények és az idő aktív közreműködésével.
A kiállítás fókuszában az a megközelítés áll, amelyben az alkotó nem uralja, hanem figyeli az anyagot; ahol a természet nem csupán téma, hanem alkotótárs, ritmust és reakciót ad. Az anyagok – textil, gyökerek, élő növény, víz, föld – nem passzív hordozók, hanem lenyomatképzők, visszajelzéseik, alakító jelenlétük révén válik az alkotás kölcsönössé.

A Lenyomat kiállítás nem klasszikus értelemben vett természetábrázolás. Inkább azt a kérdést teszi fel, hogyan hagy nyomot a természet a művészi gesztuson – és hogyan hagy nyomot a művész a természeten. A kiállításban szereplő művek döntő többsége múlandó anyagokból készült, vagy élő formák közvetlen bevonásával. Így maguk a művek – fotók, fragmentumok, szövetek – hordozzák a folyamat tanújeleit.

A „lenyomat” szó kettős értelme a kiállítás egészét meghatározza. Egyszerre utal a látható, tapintható nyomra – egy gyökér által átszőtt textilfelületre –, és a láthatatlan, lassú átalakulásokra, melyeket az élő anyag hagy a forma és idő rétegzettségében.

Az anyag, a növekedés, a bomlás, az emberi kéz nyoma és a természeti folyamatok nem elkülönülnek egymástól, hanem lenyomatot hagynak – egymásban.

A kiállított munkák időtartományai is eltérnek. Van, ami dokumentációként marad fenn, más alkotások épp most változnak, száradnak, élnek, vagy már lebomlottak. A kiállítás ezekről az átmeneti állapotokról szól – és arról a figyelemről, amely képes meglátni a nyomok jelentőségét egy mulandó