A kiállításon feldolgozott megrendítő történet – melyben benne van az egész első világháború, és amely előrevetíti a második világégés iparosított lágervilágát – az 1914-es szerbiai offenzívával veszi kezdetét. Ennek során legalább 80 ezer osztrák–magyar katona esett hadifogságba. Közülük 1915 késő őszén – a nyomorúságos körülmények, az éhezés és a tífusz következtében – a niši gyűjtőtáborból már csupán 35 ezer indulhatott erőltetett menetben délnyugat felé. A központi hatalmak támadása elől menekülő szerb katonaság és civil lakosság előtt terelték őket végig a Balkánon. E fogolytömeg 67 százaléka a történelmi Magyarország területéről származott. A két hónapos, havas hegyeken, mocsarakon át vezető menetelés balkáni halálmarsként vonult be a történelembe.

A foglyok maradékát – már csak 23-24 ezer ember élt – az albániai Valona kikötőjében hajózták be az olaszok, s a kietlen szardíniai vesztegzár- és börtönszigetre, Asinarára szállították. Ahol a szomjazás, az éhezés és a kolera további sok ezer áldozatot követelt. A végső mérleg szerint mindössze hatezer hadifogoly maradt életben! Szamár-sziget rabjai között magyar művészek is voltak, akik a járvány lecsengése után felvirágoztatták alkotásaikkal a kopár földdarabot. Ezekből a művekből kutatóutunkon többet megtaláltunk.

A Külső Magyarok Kisebbségkutató és Médiaszolgáltató Kft. úttörő módon arra vállalkozott, hogy feltárja és dokumentálja e k. u. k. hadifogolysereg golgotájának történetét. A dokumentumok kinyomozása legalább olyan kalandos volt, mint maga az expedíció, hiszen Szamár-sziget története csaknem elveszett a kölcsönös emlékezetpusztítás hosszú folyamatában.

Asinara hősi halottai azonban ma ismét emlékezetpolitikai hadjáratok össztüzébe kerültek: szerbek, olaszok, szárdok nagy erőkkel küzdenek azért, hogy a maguk történeti érdekei és szájíze szerint értelmezzék mindazt, amire a mai kor történetírója – harag és részrehajlás nélkül – is csak nehezen talál szavakat. Kiállításunk Szamár-sziget emlékezetpolitikai problémáit sem hallgatja el.

A tárlat végső célja: méltó vizuális emlékművet állítani az eltűntté nyilvánított és névtelenül meghalt magyar hadifoglyoknak, akik a teljes Kárpát-medencét képviselték, és rehabilitációjuk még nem történt meg! A kiállítás a magyarországi és határon túli magyar települések mellett elindul az egykori balkáni frontvonalon és lágervilágban is a halálmars századik évfordulóján, 2015 őszén, hogy az egykori ellenségeket és szövetségeseket, szerbeket, albánokat, bosnyákokat, macedónokat és montenegróiakat, végezetül a szárdokat is bevonja az újraértelmezés és „kibeszélés" folyamatába. A kiállítási anyagot – korszerű megközelítése, üzenete, identitáserősítő szerepe miatt – iskoláscsoportoknak is ajánljuk, akár rendhagyó történelemóra keretében.