„Munkácsy Mihály születésnapjára”sorozatunkban, február 20-án nyitottuk Gulácsy Lajos három alkotásából kis ízelítő kiállításunkat.

Ezen a napon mindig valami különlegességgel szolgálunk a hazai közönségnek. Volt már Búsuló betyár, Ásító inasok, Munkácsy grafikák, de hoztunk Szamossy Elek, Vidovszky Béla, Rippl-Rónai József, Paál László, Szinyei Merse Pál, Lotz Károly, Csontváry Kosztka Tivadar, Mednyánszky László képeket is. Három paravánunk korlátozza a darabszámot. Három-négy képet szívesebben adnak a múzeumok. A Nemzeti Galérián kívül a Déri Múzeum, a Nemzeti Bank, a Herman Ottó Múzeum, a Damjanich János Múzeum, Pákh Imre és jelen esetben a Janus Pannonius Múzeum volt a segítségünkre.

A "spirituális" művészet mestere, eredeti tehetségű, tragikus sorsú, víziós festő. Művészetét szokás a preraffaelizmus magyar változatához, a szimbolikus szecesszióhoz, az expresszionizmushoz sorolni, illetve különös álomvilága, sajátos lírája okán akár a szürrealistákhoz, vagy a magánmitológiákhoz közelíteni.

A budapesti mintarajziskolában tanult, de lényegében autodidakta volt. Állandóan utazott, leginkább a középkori hangulatú olasz városokban találta meg a múltat, a középkort áhította, vonzódott a reneszánsz, a barokk és a rokokó világához. Megjárta Párizst is, de jobban szeretett Itáliába barangolni, visszaálmodta magát a rég elmúlt századokba. Idegennek érezte magát korában, félt tőle, a modern élet üteme, zaklatottsága felőrölte idegeit. Mindig vándorolt, utazott, teste kötöttségét is nyűgnek érezte, mindig mássá akart válni.

A háború kitörése annyira megrázta, hogy ideggyógyintézetbe került. Több helyen gyógyították, végül 1917-ben a Lipót mezei elmegyógyintézetbe szállították, amelyet többé el sem hagyott.

1924-ben bekövetkezett vaksága véget vetett festészetének. Ebben az évben készült el utolsó festményével, a Sétalovaglással..