A cím sejteti a kiállítás tematikájának mozaikszerűségét, s ugyanakkor sokrétűségét is. A tárlat a játszó gyermekről szól, de a – múzeumi gondolkodásmódtól eltérően – ezúttal nem történeti és nem is társadalmi megközelítésben, hanem szempontok sokaságát vegyítve.

A tárlatot a Nemzeti Kulturális Alap támogatja, amelynek egészen újszerű pályázati elbírálási szempontja ezúttal az volt, hogy olyan tárgyakat, tárgyegyütteseket mutassanak be a múzeumok, amelyeket egyáltalán nem, vagy legalábbis a közelmúltban nem láthatott a közönség. Ezt az elvárást mintha csak a Laczkó Dezső Múzeum játékgyűjteményére szabták volna, amelynek alapjait S. dr. Lackovits Emőke néprajzkutató 1979-es népi játékgyűjtése alapozta meg. Az utoljára négy évtizede bemutatott tárgyegyüttes azóta újabbakkal bővült, elsősorban Kádár-kori játékokkal. A kiállítás kurátorai e gyűjteményből válogattak társasjátékokat, babákat, építőkockákat stb., amelyeket e pillanatban is gyarapodó kortárs anyaggal, illetve Veszprém megyei polgárok tárgyfelajánlásaival és fotóival egészítettek ki.

A kiállítás tehát a magányosan, családban, óvodában vagy csapatban játszó gyermekről szól, s ezen keresztül a játéktevékenység egyetemes vonásairól, amelyek kortól, társadalmi hovatartozástól függetlenül kitermelik a maguk kulturális lenyomatait: a játékszereket.