Marcali Somogy megye észak-nyugati részén, a Balatontól 13 kilométerre, a Kis-Balaton és a Nagyberek által határolt részén fekszik, mint a Marcali-hát legnagyobb települése.

A XV. század közepétől a források már mezőforrásként említik. E kortól a környező falvak gazdasági és társadalmi központja. Az itt élő népesség megélhetését évszázadokon keresztül a földművelés biztosította. 1869-ben 82 iparost és 23 kereskedőt tartottak nyílván. Az iparosok között már ekkor jelen voltak azoknak a mesterségeknek a képviselői is - kékfestő, cipész, lakatos, mézeskalácsos, köteles -, akiknek az eszközkészletét, mesterségbeli tudását a kiállítás bemutatja.

A kiállítás első műhelye a Rücklander család nevéhez kapcsolódik, akik már az 1869-es iparos összeírásban is szerepeltek. Gazdag kékfestő nyomófa gyűjteményükből és a mesterség egyéb eszközeiből ad válogatást a műhelyrészlet, bemutatva a vászon "tarkázásnak" és festésének folyamatát.

A cipészek, a vargák és a csizmadiák utódai, akik lábbelik készítésével és javításával foglalkoztak.

A kovácsmesterségből vált ki és önállósodott a XIV. században a lakatosság. E mesterség művelői közül többen tudásukat művészi színvonalra fejlesztették. Utódjuknak tekinthetjük Hikmann Bélát (1887-1958) Marcali híres díszlakatosát, akinek alkotásait a kiállításban és a város számos épületén ma is megcsodálhatjuk.

A mézesbábos mesterek készítményei a középkorban kedvelt ajándéknak és csemegének számítottak. A mézeskalácsot faragott ütőfákkal készítették még a XIX. század közepén is, de sütöttek bádogszaggatókkal formázott tésztát is. Marcali mézeskalácsosai között jelentős volt a Gömbös család, műhelyüket 1890-ben alapították.

A kötélgyártók kenderből állították elő a különböző minőségű köteleket, kézi hajtású fonó, zsinórozó és szálazó gépek segítségével. A mesterségnek nagy volt a helyigénye, ezért a hosszabb kötelek fonását az udvaron vagy az utcán végezték. A kenderszálból előállított köteleket a parasztgazdaság minden területén használták.

Egyes kézművesek megrendelésre dolgoztak, mások vásárra vitték portékájukat. Marcaliban évente négy vásárt tartottak, melyek közül a legjelentősebb az Imre napi volt. A kiállítás központjába helyezett vásári jelenet a két világháború közötti időszak hangulatát idézi.