Nagy János (1922-) művészete a XX. századi magyar festészet klasszikus hagyományait őrzi, gyökerei Nagybánya szellemiségéből táplálkoznak. Festészetére hatott Szőnyi István színvilága, de Barcsay Jenő festői fegyelme is.

A sokoldalú, gazdag életmű darabjai több, jól elkülönülő csoportra oszthatók. Nagy János festészetében az ábrázolási módok változásai látványosan végig kísérhetők, melyek egy-egy alkotói periódusnak is tekinthetők.

Nagy János legtöbb műve impresszionisztikus látásmódjának eredménye. A tűnő pillanat, a fény, a visszfények ellentéte vagy éppen harmonikus varázsa, a plein-air-ben való festés élménye inspirálta a művészt ezen alkotások létrejöttekor. E képek legfontosabb formaelemévé a festő keze a színeket avatta. Az évszakok adta színvilági tobzódást, a fény-játék adta lehetőségeket mesteri tudással kamatoztatja tájképein.
A »kubista« ábrázolási módban készült képeinél a logika és a rend keresése vezérelte. Amikor a látványban hangsúlyt kap a táj, az ember, a tárgy három dimenziós állandósága, akkor a festmény szerkezetében is létrejön a rend. E szemlélet leginkább csendéletei tükrözik vissza.
A művész kaligrafikus képeire a rengeteg vonal jellemző. Messziről nézve különböző alakok körvonalai bontakoznak ki. E művek fő jellemzője az improvizáció.
Nagy János elsősorban fali (murális) és köztéri alkotásokon alkalmazta a »konstruktív« ábrázolási módot. A testes, három dimenziós alakokat, tárgyakat körvonalakba, két dimenzióba száműzi. Miközben alkotásain más anyagokat (pl. fa, alumínium) is használ.
"Rajzolt szobraiban" a forma, a vonal, a fény, az árnyék adta játék ölt plasztikus formát a fantázia és a magas fokú mesterségbeli tudás segítségével.

Ezen ábrázolási módok nem szétdarabolják, inkább összekötik, színesítik e festészeti életművet, hiszen mindegyik forma mögött ott rejtőzik Nagy János érzékeny, emberséget sugalló művészeti hitvallása - mely tükröződik kiállított képein is.