A gabonafélék termesztését, hozzávetőleges számítások szerint 8000 évvel ezelőtt, a Körös-kultúra népe honosította meg ezen a vidéken. Az őket követő szkíták, kelták, szarmaták, germán és avar törzsek az állattartás mellett - kisebb-nagyobb mértékben - gabonafélék termesztésével is foglalkoztak. Gabonatároló edényeik és őrlőeszközeik hiteles régészeti ásatásokból is ismertek.

A honfoglaló magyar törzsek a Kárpát-medencébe jövetelükkor már rendelkeztek gabonatermesztési tapasztalatokkal. Anjou királyaink alatt jelentősen fejlődött a kalászos gabonák termesztése. A középkori viszonyok közötti békésebb évszázadok nagyarányú gabonatermesztésére utal a sok malom és malomhely okleveles említése a XIII-XVI. században.

Egy 1560-ban elvégzett összeírás, mely az egyházi tized beszedésének alapjául szolgált volna, már mutatja a török hódoltság okozta bizonytalan termesztési viszonyokat. Békésen és Mezőberényben még csak összeírtak egy-egy gyenge gabonatermést, de Csabán semmit, és máshol is nagyon keveset. A magyar és a török földesúrnak is történő adózás, a tizenöt éves háború hadműveletei elszegényítették a vidéket és menekülésre késztették a lakosságot. A felszabadító háborúk Gyula várának visszavételével, 1694-ben zárultak le. A termelést elvadult szántóföldeken kellett újrakezdeni. A megye újjáalakulásakor, 1715-ben még csak néhány helység települt be.

A termelés fellendítésére sokat tettek a XVIII. században megyénkben dolgozó gyakorlati gazdák, nevelők, lelkészek, így Tessedik Sámuel szarvasi evangélikus lelkész, aki mezőgazdasági tanintézetet szervezett. A XIX. században Mokry Sámuel, Trefort Ágoston, Eötvös József és sokan mások igyekeztek a megye mezőgazdaságát vízrendezéssel, gépek behozatalával, vasútépítéssel, egyesületek szervezésével és alapításával előmozdítani.

(Részlet Cs. Szabó István: Békéscsaba, Gabonamúzeum - TKM 308. c. kiadványból)