A képi gondolkodás területén Vajda Lajos (1908-1941) forradalmian új dimenziókat nyitott a magyar képzőművészetben. Szellemi érlelődésének színhelyei: Szerbia, Szentendre, a budapesti Képzőművészeti Főiskola, Kassák Lajos ún. Munka-köre és 1930-34 között Párizs. Korai kubista szerkesztésű művei után Párizsban fotómontázsokat készít. 1935-36-ban Korniss Dezső festőművésszel együttműködve - Bartók és Kodály munkásságát példaként tekintve megszületik az ún. szentendrei program, melynek lényege a szintézisteremtés múlt és jelen kultúrája, keleti és nyugati gondolkodás között. A városban és környékén végzett motívumgyűjtő körútjaikon Vajda a montázs elvére épülő konstruktív szürrealista módszerrel a jelekké egyszerűsített hétköznapi és szakrális tárgyakat népi motívumokkal szerkeszti egységbe, mint az a Szentendrei házak feszülettel című képén látható.

A szintézisteremtés lehetősége azonban a fasizmus és sztálinizmus árnyékában tovatűnik, és Vajda elindul magányos útján a lélek mélyrétegei felé. Útját humánus arcukat rémmé maszkírozó figurák, gyilkos fogakat eresztő növények, soha nem látott, borzongató tájak kísérték. A XX. századi európai rajzművészetben is kiemelkedő jelentőségű, utolsó nagyméretű szénrajzainak sárguló lapjain elemi erők kényszerítik formába a kavargó ősanyagot.