Az elmúlt évtizedek során Csáth Géza irodalmi munkásságával, orvosi-pszichoanalitikai cikkeivel értékelő és értelmező tanulmányok egész sora foglalkozott. Sokan és sokszor elemezték művészetének sajátos látásmódját, novellái misztikus belső világát, keresték a személyiséget eluraló disszonancia és meghasonlás miértjét. Csáth Géza nevű zeneszerzőt azonban nem ismer a köztudat, pedig az író életének egyik leghívebb társa a muzsika volt.

Barátok és pályatársak visszaemlékezései szerint remekül hegedült, zongorázott, sokat komponált, s írásaiból egyértelműen kiderül: kapcsolata a zenével különleges, különlegesen egyedi volt.

A művész hátrahagyott kompozícióinak jelentős részét napjainkban az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára őrzi. A dalokat, hegedű- és zongoraműveket, kamaradarabokat, kísérőzenéket tartalmazó dokumentum-gyűjtemény a tragikusan rövid életpálya egészén átível: fellehetők benne a gimnazista-évek korai zsengéi, Ady- és Kosztolányi-versek megzenésítései, de számos, torzóban maradt „késői” kompozíció is. Kötetünk e páratlan értékű hagyatékra alapozva tárgyalja az író alkotóművészetének eddig feltáratlan fejezetét, zeneszerzői munkásságát, s foglalja jegyzékekbe a zenei életmű forrásait.