A Variációk a Színes városhoz - Zománcművészeti kísérletek a magyar képzőművészetben című időszaki kiállítás kísérőprogramjaként a Baranya Megyei Fiúnevelő Otthonból áthozva – gondos tisztítás és konzerválás után – a Modern Magyar Képtár állandó kiállításában helyezték el Szijártó Kálmán alkotását még 2020 decemberében.

A 4,05 méter magas, 3,15 méter széles, 51 darab, egyenként 45x45 cm-es elemből álló, 1972-ben készült zománcfal a Pécsi Műhely zománcművészetének egyik főműve.

Az ívelt formákból, átlós erővonalakkal, legyezőszerűen komponált műalkotás dinamikus hatását a vékony fekete sávokkal körvonalazott élénk homogén színfelületek kontrasztjai erősítik fel. Az egymáson elcsúsztatott, megtört síkrétegek, térképző fragmentumok mozgásillúziói nyitott és zárt struktúra feszültségét teremtik meg. Nyitott és zárt kettőssége egyúttal a zománcfal – a magyar képzőművészetben egyedülálló – transzfigurációjának lehetőségét is jelenti. Az áthelyezés kontextus-váltása, melynek révén az alkotás egykori eredeti helyszínéről átkerült a múzeumi kiállítás terébe, az elsődleges, variálhatósága által nyitott építészeti, iparművészeti dekorációs funkciót a zárt, autonóm képzőművészeti alkotás státuszával egészítette ki. Erről Lantos Ferenc, a zománckísérletek kezdeményezője így írt 1968-ban: „Az új technika önálló kép és több lapból álló dekoratív igényű kompozíció kialakítására egyaránt alkalmas. Ilyen értelemben tehát határeset a hagyományos táblakép és a nagyobb felületeket díszítő iparművészeti alkotás között.” A múzeum közegében a zománcképnek ez a kettős státusza – s ez a jelentősége a Variációk a Színes városhoz kiállítás tárgyainak is – hangsúlyosabban érvényesülhet. A zománctechnika egykori épületdíszítő pécsi közhelye – Szijártó „fiúnevelő” alkotása éppúgy, akárcsak Lantos DÉDÁSZ épületfríze – most (Lantos Ferenc és a Pécsi Műhely művészetének hazai és nemzetközi elismerésével) érhette meg művészettörténeti színeváltozását.