Ipolyi elsőként vette számba a magyarországi középkori műemlékeket (épületeket, szobrokat, festményeket), s így őt tekintjük a magyar műemlékvédelem megalapítójának. Gyűjtőkörútjainak eredményeképpen értékes kollekciót hozott létre, a képek egy része az Esztergomi Keresztény Múzeumba, más részük a Szépművészeti Múzeumba került. 1861-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották, alapító elnöke volt a Magyar Történelmi Társulatnak, 1880-től a Képzőművészeti Társulatnak.


Benczúr Gyula Ipolyi-portréja a művész hivatalos portréi sorának egyik kevéssé ismert példája.

Ahogyan Elek Artúr a Nyugatban közölt nekrológjában (1920) megfogalmazta, Benczúr személyisége „az alaptermészetnek, a lelki összetételnek, és a tehetség fejlődési feltételeinek csodálatos találkozása”. A kritikus elsősorban a festő előadásmódjának bravúrosságát, színeinek plasztikus hatását emeli, s ez igaz Benczúr portréira is. Bár kétségtelenül más-más mértékben jelenik ez meg például a Nádasdy ősgaléria késői kiegészítéseként keletkezett, gazdagon részletező, csillogó szépségű portrépáron, vagy éppen Erzsébet királynénak (már halála után, az uralkodó megrendelésére készült) képmásán, amelyen a századforduló szecessziójának hatása is érezhető. Ipolyi Arnold arcképe ezekhez képest visszafogottságot mutat: a fotográfia pontosságú arcvonások mellett a többi részlet szinte háttérbe szorul. Reprezentatív portré, visszafogott eszközökkel megfestve.