A Magyar Földrajzi Múzeum és a WWF Magyarország Alapítvány 2025. szeptember elején országos környezetvédelmi fotópályázatot hirdetett általános és középiskolai diákok számára Tisztább képet a természetről jeligével. Két életkori kategória (1-6. és 7-12. évfolyam), valamint két téma lett meghirdetve. Egyikben azt lehetett bemutatni, hogyan szennyezzük a környezetünket, míg a másikban azt, hogyan változik az emberi tevékenység hatására környezetünk.
Ez volt az első ilyen jellegű pályázatunk, mely szorosan illeszkedik a Zöld múzeumi törekvéseink közé, ezzel is erősítve a diákokban a környezetvédelem fontosságát, illetve a nagyközönség figyelmét is szerettük volna felhívni az egyre jobban terjedő környezetszennyezésre.
A decemberig tartó pályázati időszak alatt nagy örömünkre mintegy 50 diák, több mint 100 fotót küldött be Drávafoktól Győrszentivánig, Kiskunlacházától Miskolcig, sőt még Kárpátaljáról is! Az „idősebbek” aktívabbak voltak, de a legifjabbaktól is érkeztek kiváló képek. A szakértő zsűri (Kércz Tibor természetfotográfus, dr. Samu Andra WWF Magyarország, Élő Folyók program szakértő) választotta ki mindkét témában és mindkét életkori kategóriában a helyezetteket, illetve a két különdíjast.
Az 50 legszebb, legérdekesebb fotóból kiállítást rendeztünk, melynek ünnepélyes megnyitója és egyben a díjátadó ceremónia február 20-án, pénteken 15:30 perctől lesz a Magyar Földrajzi Múzeum emeletén. A kiállított képek május 10-ig megtekinthetők a múzeumban, jöjjenek, nézzék meg ezeket a csodás alkotásokat!