Amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeire, hőseire emlékezünk, kevesen gondolunk azokra, akiknek a világosi fegyverletétel után kellett elhagyniuk nemcsak hazájukat, de családjukat, szeretteiket is. Ők azok az utazók, akik talán sosem keltek volna útra, ha a forradalom és szabadságharc elvesztése és az azt követő megtorlások nem kényszerítik erre őket.

A Számbó-hegy közelében nagy csodálattal fogadták Teleki Sámuelt, és kíváncsian tapogatták. Azt hitték valami különös állat, mert a cipőit patának vélték. Sokszor varázslónak nézték, ezért kérték, hogy gyógyítsa meg a betegeket, vagy a szarvasmarhákat, de néha a fű növesztését is elvárták tőle.

Teleki Sámuel 1887-ben indult el több száz fős expedíciójával az afrikai Baringo-tóhoz „és még egy kicsit tovább…” Nem csoda, hogy úti céljukat így határozták meg, hiszen ekkoriban még nem sokat tudott a tudomány erről a területről, a térképeken is fehér foltként szerepelt. Az expedíció nehézségeit jól bizonyítja, hogy Teleki a végére 45 kg-t fogyott.

Ha még sosem vettünk részt kihívásokkal, veszélyekkel teli expedíciókon, ha már lekéstük Afrika, Ázsia vagy akár a Kárpát-medence fehér foltjainak feltérképezését, esetleg az őshaza, vagy új kontinensek felfedezését, akkor sem kell elkeserednünk.