A régiségek megbecsülésének évszázados hagyományai vannak Sopronban. Wolfgang Lazius katonaorvos, a feliratokat lelkesen gyűjtő humanista 1541-ben megtalálta Marcus Vibius Aniensis sírkőtöredékét, melyet az akkori városházán helyeztek el. 1676-ban azonban tűzvész pusztított Sopronban, s a Vibius kő megsérült. A városi tanács másolatot készített róla. Régészeti kiállításunkon most együtt szerepelnek, mint történelmi értékeink megbecsülésének, megőrzésének szemléletes példái.

A városban mindig akadt gyűjtő, aki egyéb régiségeket, római emlékeket és domborműves köveket gyűjtött. A 17. század utolsó negyedéből Barth Konrád evangélikus lelkész említhető, aki annak idején az evangélikus temető alatt húzódó római temetőben előkerült régészeti emlékeket gondosan megőrizte; az ezt követő időszakból Dobner Sebestyén munkássága érdemel figyelmet, aki egyébként a háza falában is elhelyezett egy feliratos követ.

A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1847 augusztusában Sopronban tartották nagygyűlésüket, a város pedig tiszteletükre kiállítást is rendezett. A kiállított anyag hivataloktól és magánszemélyektől kölcsönzött tárgyakból állt össze. Római szobrocskák, mécsesek, fibulák, hajtűk, 17-18. századi fegyverek, zászlók éppúgy láthatóak voltak, mint ónedények, aranyozott kupák és könyvek.

A nagygyűlés első napján felolvasták az akadémia levelét, melyben a múlt emlékeinek megbecsülésére, feltárására és megóvására ill. a Nemzeti Múzeum javára történő beszolgáltatásra szólított fel. A tanácskozás országos jelentőségű törvény megalkotásának alapjait rakta le, és jól jellemezte a közhangulatot.

A szabadságharc bukása utáni idők azonban kedvezőtlenek voltak múzeum felállítására.

A kiegyezést követő fellendülés városunkban nagyarányú építkezéseket ill. gázvezetékek lefektetését eredményezte (1866), melynek során jelentős leletanyag került elő a föld mélyéről. Ezt a gazdag anyagot Sopron városa szerette volna megtartani.

Ebben az időben itt élt és dolgozott Paur Iván kiváló régész, aki tudományos alapot biztosított egy gyűjtemény létrehozásához. Így 1867-ben létrejöhetett a Soproni Történészeti és Művészeti Egylet, mely 1868. május 10-én nyílt meg a közönség számára. Vasárnaponként 10-13 óráig volt látogatható, de így is alkalmanként 180-200 vendéget regisztráltak. A város magáénak érezte a múzeumot, mert az anyag jó részét Sopron polgárai ajándékozták vagy kölcsönözték, pl. Paur Iván sírkőgyűjteményét vagy Storno Ferenc bútorait.

A kezdeti lelkesedés után az állandó anyagi gondokkal küszködő egylet megszűnt, múzeumunk a levéltárral együtt a város vezetése alá került, és a város költségvetéséből tartották fenn. Az immár városi múzeum anyaga lassacskán gyarapodásnak indult: első nagysikerű gyűjtő akciója az 1872-ben megszüntetett céhek anyagának megszerzése volt, mely ma is a múzeum egyik legszebb, legteljesebb gyűjteménycsoportja.

1886-ban Paur Iván értékes régészeti gyűjteményéből megalakult a Sopronmegyei Régészeti Társulat, mely 1897-ben egyesült a városi múzeummal Sopron Vármegye és Sopron szab. kir. város Régészeti Társulata címen. Az egyesített múzeum - az összeolvadás révén - jelentős régészeti, művészettörténeti és céhtörténeti anyagot mondhatott magáénak.

Hosszabb hányadtatás, többszöri költözködés után a múzeum 1913-ban végleges otthonra talált a Deák téren lévő gyönyörű Lenck villában. 1987-ben az állam megvásárolta a Storno házat és gyűjteményt, ekkor költözött a múzeum igazgatósága és a helytörténeti kiállítás a Fő térre, a Storno házba. Az így szabaddá vált Lenk villában pedig a Sopron és környékének kézművességét és népművészetét bemutató nagyszabású kiállítás kapott helyet.

A Soproni Múzeum immár 11 kiállítóhelyen 13 kiállítással várja vendégeit.