"A híd: összeköt. Fizikai kapcsolatot teremt víz, völgy, hegyszoros, út, vasút vagy más akadály által elválasztott területek között, szimbolikus értelemben pedig a beavatottak útja, amely földtől az égig, az érzéki világból az érzékfeletti világba ível. A lelkek rajta keresztül juthatnak át az Alvilág folyója felett. Az égen is láthatjuk: ott a Tejút szimbolizálja a téli napforduló sötétségén átívelő "hidat".

A híd: ősrégi találmány, bár nem volt mindig építmény. Eleink valaha csupán a természet nyújtotta eszközöket használták céljaik eléréséhez; kidőlt fák, sziklák, ágak-indák segítségével keltek át a mindenkori túlpartra. Idővel aztán megjelentek a gerenda- és a kötélhidak. Még később számos kultúrában vált fontos hídépítőanyaggá a kő és az égetett tégla is. A vas és a beton korszaka a XVIII. század végétől, az acélé a XIX. század elejétől, a vasbetoné a XIX. század utolsó évtizedeitől számítható; ma pedig a hídépítéshez egyebek között a vasbeton és az acél házasításának, valamint speciális műanyagok alkalmazásának lehetőségeit kutatják a szakértők.

A híd: honfoglalás előtti, alán eredetű szavunk, ami sejteti, hogy a magyarság a hídépítés tudományát már magával hozta a Kárpát-medencébe. Nem véletlen, hogy hely-, illetve helységneveink sokasága utal híd jelenlétére, így például: Hidas, Hidasnémeti, Hidvégardó, Hídjapuszta, Hídköz, Hídszeg, Sopronkőhida. Múltunk hídjai olykor egészen a jelenig vezetnek, s innen tovább, a jövőbe. Megérdemlik, hogy vessünk rájuk egy behatóbb pillantást, hogy jobban megismerjük őket.

E kiállításon ismert és kevésbé ismert, ám mindenképpen figyelemre érdemes, érdekes hazai hidakat vehetünk szemügyre, méghozzá a szokásostól eltérő szemszögből - Tóth József fotóművész lélektől lélekig hidaló képeinek köszönhetően."

Podonyi Hedvig