A kiállítás nemzetközi együttműködés égisze alatt született: az új kutatási eredmények tükrében lengyel, cseh, szlovák és magyar közgyűjtemények őskori kulturális örökségét ismerheti meg a közönség.

A különleges témafeldolgozás és megközelítés a régészet segédtudományának, az archaeoasztronómiának köszönhető; amely az égitesteknek, égi jelenségeknek az őskori ember gondolkodására, viselkedésére, természethez való viszonyára gyakorolt hatását vizsgálja összehasonlító módszerekkel. A nem mindennapi tudományág a régészeti leletanyagokat, a lelőhelyek, építmények tájolását, tájban való elhelyezését, az ember és a természet kapcsolatát tanulmányozza a történeti kutatások eredményeit felhasználva és alkalmazva. A közelmúlt nemzetközi archaeoasztronómiai kutatási eredményei egyébként – melyek a fény szerepét és hatását vizsgálják az ember életében – felhívják a figyelmet a nap, a hold és más égitestek funkcionális és spirituális jelentőségére az őskori településeken, s rámutatnak egyetemes jelképrendszerek kialakulására is. A kiállítás mindezek felhasználásával bemutatja, hogy a természetes fény, a fényjelenségek milyen fontos szerepet játszottak, s milyen nagy hatást gyakoroltak az őskori ember életére.

A kiállítótérben – a felkelő nap irányát követve – a Kr. e. 5. évezred lengyeli kultúrájának különleges építményébe, egy késő neolit körárok belsejébe léphetünk. A gétyei körárok rekonstrukciója és makettje segít elképzelni, milyenek lehettek ezek a titokzatos őskori földművek. A körárkok alapítási rítusában, illetve a körárkokban zajló rituális tevékenységben a felkelő nap fontos szerepet játszhatott. A neolit finomkerámia díszítésében is találkozhatunk napszimbólumokkal. A bronzkor időszaka az, amikor rendkívül gazdagon alkalmazzák a nap- és holdszimbólumokat, elsősorban a különleges leleteken. Ezek azonban nem egyszerűen a „mindennapi” sugaras napot vagy a holdat ábrázolják – egy gyerekrajzhoz hasonlóan –, hanem különleges megjelenési formáikat, amikor látványos légköri jelenségek által körülvéve láthatjuk azokat az égen. A Kr. e. 17–15. századra keltezhető bronzkori régészeti leletanyagban több olyan tárgytípus tűnik fel, melynek fő feladata egy-egy szimbólum megjelenítése volt. A legismertebbek ezek közül a bronzcsüngők, melyeket változatos, nap- és holdhalóval, vagyis az égitestek körül megjelenő optikai jelenségeket ábrázoló jelekkel díszítettek. A naposzlop lehetett az előképe a központi tüskével rendelkező koncentrikus korongcsüngőknek, ruhadíszeknek.

A régészeti leletek azt jelzik, hogy a legnagyobb hatása annak a légköri jelenségnek volt, amelyben a nap egy roppant nagy, négyküllős kerék formájában jelenik meg az égen.

A nap- és holdkorona koncentrikus gyűrűi szintén gyakran szerepelnek a bronzkori szimbólumok között.

A bronzkori ember fegyverein és ékszerein látható díszítések tanúsítják, hogy a nap- és holdfény által generált légköri jelenségek milyen mély benyomást tettek a kor emberének gondolkodására, létrehozva többek között a használati tárgyakon és ruházaton megjelenő jellegzetes szimbólumok motívumrendszerét.

Az égi jelenségek ábrázolása, az Európában egymástól távol élő népcsoportok díszítőművészetében fellelhető párhuzamok, a temetési rítusokban, a szertartási tárgyakon megjelenő hasonló szimbólumrendszer a népművészetben, a samanizmusban élt tovább, de megtalálható a lakóépületek tájolásában is. A közel 7000 éves régészeti leletek és a múlt század néprajzi tárgyai, a burját sámánavatási szertartást bemutató dokumentumfilm együtt mesélnek nekünk a természetes fény szerepéről az őskori ember életében.