A kiállítás a kémia és a vegyészet kevéssé ismert múltját mutatja be. A Kárpát-medencében bizonyíthatóan már a honfoglalást megelőzően is folyt olyan tevékenység, amely egyes anyagok átalakításával, tehát kémiai változások előidézésével foglalkozott. A római uralom idején kiterjedt aranybányászatot a honfoglaló magyarok utódai tovább folytatták. Volt fémkohászat, és abban az időben korszerűnek mondható kémiai ismeretekkel rendelkező szakemberek működtek közre az ötvözetek előállításában, a finomítók és a pénzverdék ellenőrzésében.

Sokan próbálkoztak hazánkban az arany mesterséges előállításával, az ún. alkímiával is. Céljukat ugyan nem érték el, de kísérletezgetéseik során kémiai tapasztalatokat szereztek, vegyületeket állítottak elő, megismerték azok sajátságait, számos kémiai műveleti eljárást alakítottak ki, vagy tökéletesítettek: mint pl. a desztillálást, a szűrést, bepárlást, kristályosítást stb.

Az alkímiából sarjadt ki az orvosi kémia: a jatrokémia. Alapítója Paracelsus (1493-1541) volt, aki fáradhatatlanul hirdette, hogy a kémia célja nem az aranycsinálás, hanem orvosságok készítése. Később a legtöbb orvos jatrokémikus lett, s ennek folytán foglalkozott környéke ásványvizeinek, olykor kőzeteinek kémiai elemzésével, gyógyhatásuk regisztrálásával.

A kémia és a vegyipar magyarországi története tulajdonképpen a középkori fémkohászattal veszi kezdetét. Ebben az időben Magyarország legfőbb exportcikke az arany és az ezüst volt. Kevesen tudják, hogy a középkorban Európa aranytermelésének mintegy 90%-át, az akkor ismert világénak pedig egyharmadát hazánk szolgáltatta. Ezüsttermelésünk pedig az európainak mintegy egynegyede volt. Az arany és ezüst elválasztására ipari méretben a salétromsavat, a réznek pedig a réztartalmú bányavizekből való kinyerésére a vassal történő cementációt elsőként hazánkban használták.

A tudományos kémiával az 1735-ben alapított Selmecbányai Bányászati Iskolában (1763-tól Akadémia) kezdtek foglalkozni. Az első kémiai tanszék is itt létesült, itt vezették be először a felsőoktatásban a laboratóriumi gyakorlatokat, mely módszer azután innen terjedt el világszerte.

A XVIII. században létesültek hazánkban az első manufaktúrák, ekkor kezdődött a természeti kincsek iparszerű vegyi feldolgozása. A puskapor felfedezése óta szükség volt salétromra; az üveghuták és a nyugati textilipar igényelte a hamuzsírt; timsót pedig a gyógyászat és a bőrfeldolgozás szükségleteire állítottak elő. A hamuzsír-, timsó- és salétromgyártás módszerét a kiállításon makettek szemléltetik.