Múzeumunk régi egyleti gyűjteményében több őslénytani anyagot őriz. Ezek közül most a gyapjas orrszarvú (Coelodonta antiquitatis) 5 db csontját állítjuk ki. Az első végtagból két felkarcsont-darab (humerus), a további csontok közül egy-egy lapocka- (scapula), medencecsont (pelvis) és hátcsigolya (vertebra thoracica) darab érzékelteti az egykori emlős tényleges méreteit. A csontok az 1890-es években kerültek elő a Tisza medréből, Tiszafüreden és környékén. A leletek több tízezer esztendősök lehetnek.

Európában a pleisztocén kori rinocéroszok állatvilágát számos alfaj jellemezte. Ezek közül kiemelkedik a gyapjas orrszarvú, amely a későbbi hideg fázis jellegzetes állata volt. A gyapjas orrszarvú a rhidocerotidok családjába tartozik, oda, ahová a mai rinocérosz is sorolható. A gyapjas orrszarvúnak masszív teste és bozontos szőrzete volt, amely védte az állatot az északi félteke hómezőit határoló tundra és sztyeppe zord éghajlatától.

Ez a növényevő állat hozzávetőlegesen 3,5 méter hosszú volt. Marmagassága (vagy hátmagassága) 170 centiméter volt, de a 2 métert is elérhette. Az állat súlya a 1,2 tonnát (1200 kg) is elérhette. Két "szarva" volt a pofáján. Az első hosszabb volt, amely a legnagyobb hímek esetében az egy métert is meghaladhatta. Az állat szeme között lévő másik szarv kisebb volt. Hosszú szőrzete, kis füle, rövid, vastag lába, zömök teste volt.