A Dél-alföldön az 1840-es években történtek az első lépések a külterületen élők iskoláztatására. Eleinte vándor iparossegédek, obsitos katonák tanították a gyermekeket egy-egy gazdatanya kemencés szobájában az írás, olvasás, számolás tudományára.

1853-ban Szeged határában nyitották meg az első állandó tanyai népiskolákat, és rövidesen más alföldi városok külterületén is kigyúltak a művelődés lámpásai. 1888-89-ben Szeged határában már 24 elemi népiskola működött.

Az 1980-as évekre az első tanyai iskolákat elbontották vagy teljesen átépítették, ezért a szegedi múzeum munkatársai egy 1911-ben Felső-pusztaszer község Árpádhalom határrészén épült elemi népiskolát telepítettek a szabadtéri gyűjteménybe. Az épület alapját a közelben kitermelt réti mészkőből, darázskőből rakták, fala vályog, tetejét zsindely fedte. A fagerendás mennyezetű, fapadlós tanteremben a századelő elemi népiskoláinak vaskos padjai, taneszközei, térképei, színes faliképei láthatók. A pusztaszer-Árpádhalmi iskola tantermében gyakran 80-100 hat-tizenkét éves gyermek zsúfolódott össze.

A volt tanítói lakásban iskolatörténeti kiállítás tekinthető meg. A tanyai iskolák előtt a fenntartó hatóság vagy a környék lakói keresztet és harangot állítottak. A községtől, várostól távoli tanyák lakói ritkán jutottak el templomba, ezért a római katolikus papok a tanyai iskolákban tartottak miséket. Télen a tanítók gazdasági, egészségügyi ismeretterjesztő előadásokat szerveztek. A tanyai tanító - ahogy Gárdonyi Géza írta - "lámpás" volt a környező tanyai nép számára: a művelődés fényét terjesztette a lakott településtől távoli tanyák között.