Hogyan festett egy "magyar Dalidó" 1860-ban? Hogyan (nem) készült el első Mátyás-emlékművünk? Ismerjük-e Széchenyi István igazi képmását? Miért jobb egy női fejedelem mint egy férfi? Hogyan lincselték meg Lamberg grófot 1848 szeptemberében a pesti hajóhídon? Milyen volt a pesti lacikonyha főztje? Minderről, s még a korszak megannyi felemelő és szívderítő mozzanatáról kaphat képet kiállításunkból.

A 18. század végétől a folyóiratok mind gyakrabban illesztettek szövegükhöz képeket. Ezek kezdetben önálló mellékletként megjelenő rézmetszetek, acélmetszetek voltak. Költséges kivitelük miatt a kiadók csak számonként legfeljebb egy-egy metszetet kínáltak. Nagy változást jelentett a fametszés új technikájának elterjedése (xilográfia), amely lehetővé tette, hogy a lapok jó minőségű képeket a szöveggel párhuzamosan közöljenek. Mai képes újságaink ősei az 1840-es évektől, Angliából kiindulva terjedtek el. Elsöprő sikerüket annak köszönhették, hogy a jelen és múlt eseményeiről számonként mind bőségesebb illusztrációval számoltak be, közérthető formában és jól elérhető áron.

Mindez utat nyitott a képek tömeges áramlásának, az aktuális események és ismeretek képi terjesztésének. Aktuális, "közhasznú" és "mulattató" lapok sokasága jelent meg a sajtó terepén, idővel szakosodva a női vagy gyermekolvasókra, a vidéki népre vagy városi polgárságra. A hazai lappiacot a negyvenes években még az önálló képmellékleteket kínáló irodalmi divatlapok uralták. Az 1854-ben indult Vasárnapi Újsággal azonban színre léptek az aktuális, enciklopédikus, fametszetes folyóiratok.

Az ismeretközlésnek ez a közérthető, képes formája Magyarországon különös jelentőséget kapott, ugyanis a képes sajtó fellendülése nálunk egybeesett a nemzeti gondolat kibontakozásával. A reformkor vagy a szabadságharc leverését követően az önkényuralom éveiben roppant jelentőségű volt egy közéleti személy (irodalmár vagy politikus) arcképének bemutatása, avagy egy ünnepelt színészt közismert szerepében megelevenítő rajz. Jelentős önálló kiadók híján itthon a lapok szerkesztői és kiadói vállalták fel az illusztrációk témáinak meghatározását és készíttetését. Történelmünk jeles alakjait (a női lapokban női hőseit), a népélet karakterisztikus figuráit, a hazai táj természeti és régészeti szépségeit, a jelen ipari és kulturális fejlődésének tárgyait roppant gazdagságban adták közre.

A kiadók érzékelve az eredeti (azaz nem külföldről kölcsönzött, hazai tárgyú) képek iránti igényt, a metszeteket vevőcsalogatóként is használták: előfizetőiknek jutalomképet ajándékoztak. E műlapok nagy méretű, igényes kivitelű grafikák voltak, többnyire kőrajzok. Tervezésükkel a kor legjelentősebb képzőművészeit bízták meg, kivitelezésüket kiváló litográfus mesterek végezték. Barabás Miklós, Orlai Petrich Soma, Lotz Károly, Székely Bertalan vagy Munkácsy Mihály kompozíciói így sok száz magyarországi otthon falára kerültek ki.

Az eredeti, igényes és egyszersmind nemzeti tárgyú művészi grafikák iránti igény a kiegyezést követő évtizedben lassan gyengült. A nyolcvanas évektől a szöveg közé fametszet helyett már mind gyakrabban illesztettek eredeti fényképet, idővel pedig a jutalomképek is festmények fotómechanikus reprodukciói lettek. Visszanézve a képes sajtó első évszázada egyúttal a magyar művészi sokszorosított grafika első aranykorának tekinthető.

Révész Emese