Nehéz körülmények között indult el pályája, de portréi hamar ismertté tették. Mégis a 30-as évek elején elfordult a megélhetést biztosító piktúrától. Művészi pályájának további állomásai a mélységes humánumról, az emberiség sorsáért való aggódó szemléletről tanúskodnak. A legáltalánosabb problémák foglalkoztatták: az emberiség létének kérdései, az esztelen pusztítástól való félelem és rettegés jelenik meg képein.

1917-18-ban a temesvári 61-es gyalogezreddel a doberdói fronton harcolt. 1918-19-ben a budapesti Iparművészeti Iskolában tanult tovább. 1919 őszén szüleihez ment, és Bécsben rendezte meg első kiállítását a háború nyomorúságairól 1920-ban. 1920-21 között a weimari Bauhaus növendéke, a fémműhelyben dolgozik, ahol elkészíti azokat a terveit és fémmunkáit, melyek máig az intézet első reprezentatív darabjai közé tartoznak. 1924-25-ben Nagyszebenben és Kolozsvárott lithografusként működik, fest és fotóz.

Boldizsár István 1897. július 29-én született Orosházán. Annak a Nagybányai Iskolának harmadik generációjához tartozott, amely 1986-ban alakult és hosszú időre meghatározta a magyar képzőművészet fejlődését. Orosházán nevelkedett, érdeklődése a művészet iránt onnan ébredt, hogy anyai ágon rokona volt a híres Tornyai Jánosnak. Hamar felfedezték tehetségét.

Emil Vitroel 1929-ben az Arad megyei Csermőn született. Művészi pályáján Soós József a Romániában élt világhírű szobrász indította el, akit élete végéig mesterének tekintett. A Bukaresti Képzőművészeti Főiskolát 1955-ben kitüntetéssel végezte. Ezt követően fiatal művésztársaival visszatért Aradra azzal a határozott célkitűzéssel, hogy a várost képzőművészeti központtá tegyék.