220 év telt el azóta, hogy a Kecskeméti kapu előtti külváros néhány "kebelbeli lakosa" kéréssel fordult az uralkodóhoz, I. Ferenchez, hogy adja nevét a területnek. Minthogy Teréz, József és Lipót nevű negyed már létezett ez idő tájt, viszont Pest fent említett részét még semmiféle külön névvel nem jelölték, a derék polgárok úgy vélték, egy sikeres névválasztás csak a javukra szolgálhat. Óhajuk hamar meghallgatásra talált, 1792. december 4-én a Magyar Királyi Helytartótanács levélben értesítette a polgárokat, hogy a király kívánságukat kedvezően fogadta. Ezzel a levéllel kezdődött az a történet, mely a mai napig tart. Ferencváros története.

Kiállításunk a 220 éves városrészt 220 fotó segítségével próbálja bemutatni. Az elmúlt évszázadok, az elmúlt évtizedek során számtalan fontos esemény színhelye volt Ferencváros, az itt lakók nagy változásoknak lehettek tanúi. A tárlat igyekszik kiragadni ezek közül azokat, melyekre jelentőségük miatt mindenképpen érdemes megemlékezni. Azonban nemcsak nagy horderejű történelmi vagy társadalmi eseményeket idézünk fel, hanem a mindennapok talán egyhangúnak tűnő, ám annál jellemzőbb és maradandóbb hangulatát próbáltuk meg felvillantani. A válogatásnál mind a földrajzi, mind pedig az időrendi szempontokat figyelembe véve kívántunk teljes képet nyújtani kerületünk múltjáról.

A rendelkezésre álló fényképanyagot öt nagy egységre bontottuk. Az első részben, melyben 1890 és 1914 között készült fotók szerepelnek, egy dinamikusan fejlődő városrész képe bontakozik ki előttünk: újonnan létrejövő országos jelentőségű középületek születtek; az Iparművészeti Múzeumtól a Fővámpalotán át a Ferenc József hídig. Ferencváros az 1900-as évek elejére a főváros élelmiszeriparának meghatározó központjává vált, s ez a Közvágóhíd, a Sertésvágóhíd, a Concordia Malom vagy éppen a Zwack-gyár építészetileg is jelentős gyárépületeiben is megmutatkozott.

A könyv második része a két világháború közötti időszakot mutatja be. Itt kevesebb elegáns képet tudunk bemutatni, de a mindennapi élet, a polgári világ mindennapjai jól nyomon követhetők a fotókon. A korszakot elsősorban a lakáshiány okozta problémák jellemezték, a szükséglakótelepek (Mária Valéria és Zita), az illegális szegénytelepek a kerület külső részein több tízezer embernek jelentettek végső menedéket. A harmadik részben a világháborús ostrom néhány jellemző képét válogattuk be a bombázásoktól az utcai harcokig, majd az összeállításban az újjáépítés kemény munkája is megelevenedik.

A komor '50-es években is készültek vidám felvételek, a korszak lezárásaként pedig az 1956-os szabadságharc képei mutatják, Ferencváros fiatal munkásai milyen erővel tudták a szovjet csapategységeket kiverni a főváros szívéből október dicsőséges napjaiban. A könyv negyedik részében a konszolidálódó szocialista korszak elevenedik meg, előtérben a kerület legnagyobb városfejlesztési eredményével, a majdnem 25 éven át épülő József Attila-lakóteleppel. A fejezet fotói azonban már arról is tanúskodnak, hogy a kerület középső része, az egykori bérkaszárnyák negyede, mennyire nem az élhető város világa volt, s hogy mekkora feladat várt azokra a szakemberekre, akik e terület megújításáról gondolkodtak. A korszak egy-két jellegzetességét (így például az úgynevezett hiánygazdálkodás okozta sorban állás a közértben, beállított fotó egy szövőgyárban) megpróbáltuk néhány életkép segítségével érzékeltetni.

Az utolsó, ötödik fejezetben a rendszerváltozástól eltelt 22 év fotólenyomataiból válogattunk, abból a két évtizednyi történetből, mely most is tart. A középső-ferencvárosi tömb-rehabilitáció, a Ráday utca fejlesztése, a Soroksári úton egykor meglévő vasúti terület helyén kiépülő új városközpont mind része volt a közelmúlt eseményeinek. Nemzeti Színház, Művészetek Palotája, Trafóház, Holokauszt Emlékközpont, Páva utcai zeneház, számtalan új lakóépület és irodakomplexum, új terek és megújított parkok, belső kertek és a jövő számára megmentett ipari épületek jelentik a történet újabb és újabb fejezeteit.